AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Vajda János „pokoljárása" (1864—1867)

Vajda tehát — mint az a fentiekből látható — állandó munkatársa, rovatvezetője a Bécsi Híradónak, ö szerkeszti és jórészt írja a Fővárosi Lapok által dicsért „Vegyes nagy és apró események" elnevezésű rovatot, s nem csupán „egy elfeledett tárcája: a Pest és Bécs jelenik meg ott", ahogyan Komlós Aladár állítja.

43 Vajdának tulajdonítható a III. Napóleon Julius Ceasarról írt könyve fölött elmélkedő Gaesari és írói dicsőség című, (V) jegyű tárca, (márc. 31. 74. sz.) a három csillaggal (*#*) jegyzett Néhány szó egy „közös ügy"-ről (máj. 6., 104. sz.), továbbá a Louis Adolphe Thiers Histoire du consulat et de Vempire c. húsz kötetes nagy művéből készült fordításrészletek (márc. 8., 55. sz.; márc. 9., 56. sz.; márc, 10., 57. sz.; márc. 11., 58. sz.). Thiers idézett munkájából Vajdától származó fordítássorozatot közöl a Fővárosi Lapok is, 1864 őszén. Magyarításai utóbb három kötetben látnak napvilágot.

44 A fentieken túl jó néhány — tematikájánál fogva — Vajdáénak tulajdonítható fordításra találhatunk még a Bécsi Híradó tárca-rovatában (Napóleon Julius Caesarjának bírálata Silvestre Sacytól, a Journal des Debatshan. 1865. ápr. 11., 83. sz. stb.), de költői-közírói működésének megítélése szempontjából fontosabbak a „Vegyes nagy és apró esetmények"be írt jegyzetei, reflexiói. A sokszor szinte tanulmány terjedelmű írásokban lehetetlen rá nem ismernünk Vajda annyira jellegzetes stílusára, sajátos elmélkedéseire, megállapításaira. Am óvatosság nélkül ingovány martalékává válhatunk! A Bécsi Híradónál „újdondászkodó" Vajda az 1855—56-os Magyar Sajtóból, Nővilághól, Csatárból jól ismert mínusz ( —) jegy mellett másokat is használ írásai jegyzésére, többek között — az eddig tőle szokatlan három csillagot (***). Tartalmi-gondolati momentumokat és értékeket, továbbá stiláris és életrajzi elemeket számba vevő vizsgálataink során úgy döntöttünk: a három csillaggal jelölt írások tulajdoníthatók csak vitát kizáróan Vajdáénak. Es akkor a filológia ördöge egy ilyen glosszával szegte kedvünket: „A ,Koszorú' utolsó számában egyszerű, de azért megható sírirat olvasható, melyben a legékesebb magyar toll, Arany János tolla jegyzi föl a nagy költő alig néhány éves magzatának, a ,Koszorú'-nak elhunytát." „Mi Arany János szerkesztői pályáját mindig más szemmel láttuk, mint környező kollégáink. A ,Figyelő'-t ab initio elhibázott vállalatnak tartottuk, oly iránnyal, rectius: tartalommal bírván, mely másutt sem nagy, nálunk meg éppen igen is szűk olvasókörre számíthatott. Jobb reménnyel valánk egy ideig az annak hamvaiból keletkezett ,Koszorú' iránt (...) Nem láttunk benne csodát, csak egyszerűen jó lapot." A „nem jobb, de elevenebb és változatos" Fővárosi Lapok azonban lassan elhódította Arany folyóirata közönségét. „A ,Koszorú' — írja a továbbiakban —, mely hajdan belletristicus közleményeiért volt keresett, utóbbi időben csak úgy lett kapóssá, ha a szellemdús Gyulai egy-egy kis irodalmi skandalumot arrangírozott benne. A ,Napló' által kiemelt, ,határozott irány'-t (miféle irány?), mi egész pályája alatt nélkülöztük, kritikáit pedig, (talán ép azért, mert a lapok egyrésze supremum fórumnak declaralta) örökösen a lap Achilles-sarkának tekintettük. 43. Komlós i. m. 136. 1. 44. Miklóssy i. m. 79. 1. 605