AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Szelestei N. László: 18. századi tudósaink II. Weszprémi István (1723—1799) és orvostörténeti műve

dítását. Véleményünk szerint ekkorra már megszűnt e tanok újdonsága, szerzőnk Isten-hitéhez, vallásosságához semmi kétség nem férhet. Ezt tá­masztják alá a magánéletében végbement változásokkal kapcsolatos kéz­iratai. 1761-ben vette feleségül Kapros Évát, akivel öt esztendőt és két hóna­pot élt együtt, s akitől három gyermeke született. Az elsőszülött Zsuzsanna két hetet élt. 1765-ban, felesége halálakor Imre nevű fia négy hónapos, István pedig a harmadik esztendőben van. 84 1766 júliusában újra megnősült, e házasságából származó Ilona és Pál nevű gyermekei is korán elhunytak. 1770-ben meghalt az első házasságából született István. Három — második házasságából született — lány érte meg a felnőtt kort. Egy könyvtárából származó kötet végére sajátkezűleg írta be az alább közölt három epitá­fiumot. 85 84. A Kapros Éva halálára, 1765. Szent Mihály havának 23. napján írt Szomorú halotti versek pontos helyzetképet ad házasságuk történetéről. 85. Debrecen, Református Kollégium Könyvtára, Q 1485. A kötet végén. Epitaphium Itt tette-le, mint föld' Porát, Gyenge Testének sátorát Kisded Weszprémi Susánna. Napja kinek virradtára Alig indult, már nyugtára Borult: gyászt hagyott utánna. Mint a' Kertbéli szép virág, Mellyet a' féreg ha meg-rág, Semmivé lesz, ez is megholt. A' Halálnak mérges keze, Miképpen hozzá férkeze, Noha virágnál kedvesb volt. Boldog Asszony havának 26. napján 1762. Weszprémi Ilona Epitaphiuma Be-köszönték ez Világra! Nem tetszik ez: jobb országra Hív Jézusom, hozzá megyek. Elég Világ, hogy láttalak, Öt hónapig próbáltalak, Jajt 's bajt adtál, 's úgy fizettél. Yale, Világ! haza megyek. Öröm van ott, jobb ott legyek. Testem nálad ám maradgyon. Lelkem vigad az Egekben, Jertek-el mind a' Mennyekben. Siess édes Atyám 's Anyám! Megholt 1769dik Észt. 17. Mart. 528

Next

/
Oldalképek
Tartalom