AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Borsa Gedeon: A csízió ellenlábasai és utóélete

{pl. az időjárásra vonatkozó jövendölések) mindinkább kiszorultak az összeállításokból. A fentiekben részletes ismertetésben olvasható e század húszas éveiből származó két „önvallomás" is: az átdolgozott nagy Méhnerféle álmoskönyvből és az 1926. évi „Tutenkamen"-féle kiadványból. Mindkettő jól mutatja azt a jelentős változást, amely az ilyen jövendöléseket tartalmazó könyvekkel szemben támasztott igények terén azokban az években bekövetkeztek. Szinte önkritikusan megkérdőjelezte a jóslások hihetőségét, helyette a szórakoztatás került mindinkább a középpontba. Ezen belül is a társasági mulattatás. Jó példa erre, hogy a második világháború alatt — Bosco-nál — már bűvészmutatványok leírása is belekerült az ilyen összeállításba. Az érdeklődés nagymértékű megváltozása jellemző tehát a két világháború közötti korszakra. Külön kell említést tenni a csízió utóéletének vizsgálata során általában az asztrológiáról, hiszen ez annak mindig is a legjellemzőbb fejezeteit alkotta. A csillagjóslás különböző ágazatai más és más korszakban álltak az érdeklődés középpontjában. A tudósok a 17. század legelejére már rendkívül magas fokra fejlesztették a horoszkópkészítést, a széles rétegekben történő elterjedésére azonban csak jelentős fáziskéséssel került sor. így hazánkban az asztrológiának ez az igényes, éppen a nagy csillagászok (pl. Kepler) által történt művelése miatt sokak szemében tudományosnak tűnő ágazata csak századunk harmincas éveitől vált különösen kedveltté. Ettől kezdve már szinte önálló irodalom keretében nyert kifejtést, művelést, ill. népszerűsítést. Közvetve ez is a csízió pótlásának, ill. utóéletének minősíthető, hiszen hasonló igények kielégítését célozta, mint korábban a csízió. Ennek ellenére a horoszkópirodalom vizsgálata tudatosan kirekesztésre került, hiszen ez már egészen más szinten és módszerrel igyekszik választ adni az örök emberi kíváncsiságra, amely lankadatlanul törekszik kifürkészni sorsa várható alakulását. Bár a módszerek és az emberi hiedelmek mindig újabb és újabb, immár „csalhatatlan" megoldásokra törnek, megnyugtató választ a jövendő megválaszolására sem tegnap, sem ma, de persze holnap sem fognak kapni. Mindez nem zárja ki, hogy a szinte állandósult érdeklődés kielégítésére ilyen jellegű írásokat ne nyomtassanak ki a jövőben is. Remélhető csupán, hogy ezek inkább a szórakoztatást fogják csupán szolgálni, és egyre kevesebben hisznek majd komolyan benne. Az említett „önvallomások" nem mindig pontos tájékoztatást is tartalmaznak a csízió múltjára vonatkozólag. „Tutenkamen" 1926-ban többek között ezt írta: „Miután a legrégibb naptárak, álom jóslásokkal voltak tele, később az álmoskönyveket hívták csíziónak." Ez azonban többszörös tévedés. Nincs példa a kiegyezés előtti időből a csízió és az álmoskönyv összefonódására. Ez utóbbi addig ugyanis kizárólag csak álomfejtéssel, ill. lutriszámokkal foglalkozott. A régi naptáraknak valóban szerves része volt a jövendöléseket tartalmazó ún. prognosztikon, de abban álomjóslás nem található. Az ebből levont következtetés pedig, hogy ezért hívják az álmoskönyvet csíziónak, inkább csak önigazolás: utólag meg akarják magyarázni, hogy a bővített álmoskönyv a csízió utóda. Az egyes kiadványokkal kapcsolatban a részletes ismertetés során már egyenként összevetésre került, hogy mely fejezetek kerültek a magyar 514