AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Alessandro Guadagni levelezéskönyve

telenül olyan javaslatokról van szó, melyek akkor Európa minden központilag kormányzott országában szőnyegen vannak, s melyeknek lényege: meddig a határig lehet az alattvalókat terhelni anélkül, hogy azok tönkre ne menjenek? E tervezetek és gondolatok az akkori Európa országaiban különféle módokon cirkulálnak és bizonyosan hatnak is egymásra, annál is inkább, mert azokban a körökben, ahol a reformelképzelések születnek és forognak, nincsenek sem területi, sem nyelvi akadályok. Országközi és udvarközi szálakon terjednek ezek, olyan emberek körében, akiknél a latin, a francia és az olasz, a nagy kultúrnyelvek ismerete általános. Nem vethető el az a lehetőség sem, hogy Kollonics és körének gondolatai Franciaországban és másutt is érdeklődést keltettek és visszhangra is találtak. Erről ma még tú] keveset tud a történettudomány. E nemzetközi összefüggések mögött pedig ott van az akkori Európa nagy realitása: a Habsburg—Bourbon kötélhúzás és a spanyol trónutódlás problémája, a nagy erőpróba előszele. E fővonal mellett háttérbe szorul a magyarországi helyzet, a török háború minden sorsdöntő reménységével és szenvedésével egyetemben. Mellékhadszíntér; de a magyar nép számára ez a legfontosabb. Itt kapcsolódnak Guadagni reformelképzelései a hazai adottságok reális talajába. Javaslatai konkrétak, a magyarországi viszonyok tüzetes ismeretén épülnek fel, és ha a király szempontját tükrözik is, nem tekinthetők idegén szelleműnek. Eszménye: a régi magyar királyok központi hatalmához való visszatérés. Nem alkotmányellenes: a megfelelő törvénycikkeket felhasználva kívánja a magyar királynak a gazdasági hatalmát megerősíteni, a joghoz ragaszkodva. Az uralkodó a „divide et impera" elvének alkalmazásával az ő koncepciójában döntőbíróként léphet fel az egymás ellen feszülő társadalmi erők között. Kevéssé bízik a királyi pénzügyigazgatás hivatalnokságában, melyet sem elég képzettnek, sem elég hatékonynak nem tart. Az uralkodó fő támaszának a hadsereget tartja; s bár nem mondja kifejezetten, érezhető, hogy az igazgatásban is a hadsereg szerepének fokozását tartaná hatásosnak: ez katona voltából folyik, s legkevésbbé sem egyezik meg Kollonics felfogásával.

30 Ha katona is, azt tartja fontosnak, hogy az országnak gazdasági felvirágzásához belső és külső békéje legyen. Tervezetéből nem hiányzanak a népvédelem elemei sem, s ezek nem szorítkoznak a robotkorlátozással a jobbágyságra, hanem kiterjednek a fontos, és Magyarországon nem eléggé erős polgárságra, jelesül a bányapolgárságra is. Szubjektív, egyéni érdekét is képviseli, de tény, hogy nem az összesség rovására. Bírálja a kamarai igazgatást, mert nem serkenti eléggé a polgári vállalkozást: pedig ez érdeke lenne az uralkodónak is. Guadagni a katonából lett polgári, nagypolgári vállakozó típusa. Oly típusé, melyre igen nagy szükség lett volna az ország fejlesztésére, de amely a hazai sajátosságok hatására — kettős nyomás alatt — nem tudott érvényesülni. Pedig, ha néha talán túl fantasztának tűnik is, koncepciózus ember, és jobb sorsra érdemes, nem arra, hogy őrlődjék egy nehézkes apparátus és egy megértésnélküli, csak konzerválni akaró agrártársadalom között. 30. Maurer, J.: Kardinál Leopold Graf Kollonitsch. Innsbruck 1887, 290, 296. 1. 431