AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)
I. Az OSZK 1979-ben - Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár működése 1979-ben
cember 1-én áttértek az üzemszerű működésre. így a rendszer a következő évtől már megindíthatja a mágnesszalagos adatszolgáltatást az IKARR-3 adatbázisból. Az IKARR Rendszertanács 3. ülésén Moszkvában részt vettünk s elláttuk az év közben jelentkező gyakorlati és elméleti feladatokat is (IKARR-3 átkódolási munkák befejezése, IKARR-3 ETO rubrikátorainak és egyéb, az IKARR-ISDS-re vonatkozó tárgyalási anyagoknak véleményezése stb.). Az IKARR-munkáktól el nem választhatóan, azzal szoros összefüggésben vettünk részt az ISDS-ben (International Serials Data System). A könyvtár IKARR-ISDS csoportja 943 magyar periodikumról készített adatlapos feldolgozást, közülük revízió után a párizsi Nemzetközi Központnak 451 tételt továbbított. Az operatív munkán kívül jelentős eredmények mutathatók fel az elméleti munkák területén is, ahol Szilvássy Zoltánnénak, az ISDS Igazgató Tanácsa alelnökének tevékenységét kell kiemelnünk. Az év folyamán Szilvássy Zoltánné az ISDS Igazgató Tanácsának két párizsi elnökségi ülésén és a rendszer nemzeti és regionális központjai vezetőinek 5. frankfurti tanácskozásán vett részt. Az NTMIR keretébe tartozó INTERINFORMKULTÚRA információs rendszerébe való bekapcsolódásunk ez évben már erőteljesebb volt. Az Információs osztály megalakítása megteremtette a kulturális és művészeti információellátással kapcsolatos feladataink szervezeti alapjait. Elkészült a kulturális-művészeti információ helyzetének áttekintése és a jelenlegi információs szolgáltatások számbavétele. Egy szakterületről (képző- és iparművészet) részletes elemző helyzetképet állítottunk össze és elküldtük Moszkvába a hazai kulturális és művészeti információkat közlő időszaki kiadványok jegyzékét. Részt vettünk a rendszer moszkvai tanácskozásán. Az év végén fogadtuk a Lenin Könyvtár Társadalomtudományi Információs Központjának helyettes igazgatóját, akivel az e munkaterületen való szorosabb együttműködést előmozdító megállapodás tervezetét tárgyaltuk meg. IGAZGATÁS. VEZETÉS. KÖZPONTI FELADATOK Szervezeti és személyi változások A Nemzetközi Csereszolgálat a IV. főosztály keretéből 1979. október 1-i hatállyal az I. főosztály keretébe került. (A Postázó csoport továbbra is a Nemzetközi Csereszolgálat szervezetében maradt.) Ugyanettől az időponttól a Könyvtárak Központi Nyilvántartásának ügyköre a III. főosztályról a IV. főosztály feladatkörébe került. A Magyar Nemzeti Bibliográfia Szerkesztőség Hungarika-csoportjától a III. főosztályon belül Információs osztály elnevezéssel új szervezeti egység létesült. Az osztály feladatköre: a hazai kulturális-művészeti információs tevékenység koordinálása és továbbfejlesztése, új szolgáltatások szervezése, hungarika bibliográfiai és információs szolgáltatások nyújtása, kapcsolattartás egyéb hazai szakirodalmi információs rendszerekkel. Az új osztály vezetője Mohor Jenő. 34