AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1978. Budapest (1980)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - S. Lengyel Márta: Egy fejezet 1848-i sajtónk történetéből: Julian Chownitz „Die Opposition"-ja

ges felcseréléséhez viszont, amilyent az előző hónapokban a baloldal s lapjában ő maga is hirdetett, most már szintén nem tudott reményeket fűzni, mert világossá vált előtte, hogy egy ilyen erélyesebb politikát a baloldal csak a forradalmi diktatúra eszközéhez folyamodva juttathatna érvényre, a baloldal hatalomátvétele pedig eltaszítaná a forradalom táborától a liberális nemesség zömét s ebben az esetben az ország éppúgy nem tudna kellő erőt kifejteni, akár abban az esetben sem, ha továbbra is a BATTHYÁNYkormány békülékeny politikája határozná meg a forradalom táborának vonalvezetését. S egy ideig CHOWNITZ, igaz, látott mégis kiutat is: abban a nem elképzelhetetlen esetben, ha a vezetés nem marad többé a jelenlegi kormánytöbbség kezében, de nem is megy át a radikálisok kezébe, hanem KOSSUTH kezébe kerül. KOSSUTH ugyanis az augusztus végi és szeptemberele ji válságos napokban többször is jól látható jelét adta annak, hogy most már maga is éppoly határozott intézkedések megtételét tartja szükségesnek, mint amilyeneket a radikálisok sürgetnek, ezeket az intézkedéseket azonban nem egy forradalmi diktatúra talajára állva, hanem mindvégig az uralkodó által annak idején szentesített törvények előírásainak megfelelően létrejött országgyűlésre támaszkodva, azaz a törvényesség kereteit semmiben át nem hágva akarja foganatosítani. És ez CHOWNITZ szeme előtt megcsillantotta azt a reményt, hogy ilyen módon talán a nemesi zömnek a forradalom táborából történő kiválása nélkül is el lehetne érni erélyesebb politika diadalra juttatását, ez pedig mégiscsak elrettentené az ellenforradalmat. S kivált akkor éledtek fel ilyen remények CHOWNiTzban, amikor JELLACIC szeptember 11-i betörése után az országgyűlés többsége valóban KOSSUTH mögött látszott felsorakozni, s ennek hatására még az ellenforradalom legfőbb magyarországi szervezője, ISTVÁN főherceg nádor is kényszerítve érezte magát arra, hogy 16-án, engedve az országgyűlés felszólításának, személyesen álljon a JELLACIC ellen vezényelt magyar sereg élére. Azok a remények azonban, amelyek CHOWNiTzban ekkortájt még éltek egy darabig, nem sokáig tartották magukat. Hamarosan kitudódott ugyanis, hogy ISTVÁN főherceg hat napi vezérkedés után cserben hagyta a sereget, s nádori tisztét is feladva, Bécsbe menekült. Ez pedig egyszeriben kétségtelenné tette CHOWNITZ előtt, hogy a helyzet menthetetlenné lett: hogy ISTVÁN főherceg távozásával veszendőbe ment a törvényes formák megőrzésének egyik szerinte nélkülözhetetlen biztosítéka, s hogy az udvar végérvényesen elszánta magát a magyar forradalommal való kíméletlen leszámolásra. Ahhoz meg, hogy a forradalom tábora képes lesz eredményes ellenállást tanúsítani, nem tudott reményeket fűzni. S az a benne most egyik óráról a másikra kialakuló meggyőződés, hogy a magyar forradalom helyzete reménytelenné lett, saját személyes sorsára nézve is a legteljesebb kétségbeeséssel töltötte el: azzal a félelemmel, hogy JELLACIC rövidesen esedékes pesti bevonulása után rettentő valósággá lesz, amit ő áprilisban még csak elméleti lehetőségként emlegetett, akkor azt írva, hogy ha az ellenforradalom ,,győz, és bosszúállásának véres áldozataként elbukom!"

63 Mert azt CHOWNITZ természetesen nem tudhatta, hogy az 63. Julian CHOWNITZ nyilatkozata (Opp. 1848. ápr. 17. 7. sz. 28. 1.). 487