AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1978. Budapest (1980)
I. Az OSZK 1978-ban - Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár működése 1978-ban
Jellemző' adat, hogy az 1978/79-es tanévre — jelentkező hiányában — a kötészetre egyetlen új ipari tanulót sem tudtunk felvenni. A szakember-hiányhoz hozzájárul, hogy Magyarországon nincs szervezett papír-restaurátor képzés s így a betanítás, képzés kizárólag a könyvtárak, levéltárak és múzeumok egyes műhelyeire hárul. E szükségletekből kiindulva kezdett a Hírlap-állományvédelmi osztály már évekkel ezelőtt egy kutató—fejlesztő—képző részleg létrehozásához, ill. megalapozásához. Ebben az évben nagymértékben előrehaladt a kémiai laboratórium berendezése és felszerelésének bővítése, s munkába állítottunk egy vegyésztechnikust. Az itt folyó kutatómunka új anyagok és eljárások kikísérletezésével már számottevő eredményeket hozott a restauráló munka módszereinek fejlesztésében. Biztató eredmény, hogy a Diósgyőri Papírgyár elvállalta a tartós papír készítésére vonatkozó javaslatunk kivitelezését. Elért eredményeink már széles körben kezdenek ismertté válni: egyre többen keresnek fel bennünket tapasztalatcserére, a jobb módszerek megismerésére, sőt hosszabb időtartamú szakmai gyakorlatra. A papírhasítás módszerét egy lipcsei tanulmányút során két dolgozó elsajátította s mind a könyvtár, mind más intézmények szakemberei előtt bemutatót tartottak az új eljárásról. A szélesebb körű alkalmazáshoz szükséges gép üzembe helyezésére viszont csak 1979 elején kerülhet sor. A papíröntő berendezés modellje készül, de befejezése csak a következő évben várható. A kutató-fejlesztő munka szempontjából jelentősek voltak a fejlődő nemzetközi kapcsolatok, melyek közül a már említett lipcsei tanulmányút, valamint az ICOM Konzerválási bizottságának zágrábi kongresszusán való részvétel volt különösen eredményes és tanulságos. Mikrofilmezés A magyar hírlapok állományvédelmi mikrofilmezése keretében a hírlapfeldolgozó osztályon az előkészítés tíz hónapon át szünetelt, mivel a Mikrofilmtár előző évi építkezése-felújítása okozta elmaradás következtében előbb az 1977-ben előkészített anyagot kellett lefényképezni. Az évi teljesítmény 847 491 felvétel (terv: 1000 000) megközelítően 1,5 millió hírlapoldalról (terv: 2,2 millió). Az elmaradás oka, hogy egyre rosszabb állapotban levő és egyre kisebb terjedelmű hírlapok kerülnek mikrofilmezésre. (Az év folyamán fényképezett hírlapok átlagos terjedelme 2113 oldal volt.) Az ebből adódó munkatöbblet mind az előkészítésnél, mind a fényképezésnél, mind pedig a negatív filmek könyvtári feldolgozásánál jelentkezik. Az alapnegatívok készítésével párhuzamosan a hírlapokról és folyóiratokról 714 253 felvételnyi pozitív olvasófilm készült. Ez évben az új Pentakta-gépsoron megindult a magyarországi folyóiratok mikrofilmlapra való felvétele. Bár a tervbe vett 400 000 oldalt fényképezésre előkészítették, ennek csak egy része készült el (46 144 felvétel, mintegy 90 000 oldal). Az új gép üzemelése ugyanis komoly problémákat vetett fel: az ORWO-film nem volt megfelelő s így a selejt rendkívül magas lett. A jövőben valószínűleg tőkés importból származó filmet kell e célra felhasználnunk. 46