AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1978. Budapest (1980)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - V. Ecsedy Judit: A gyulafehérvári fejedelmi nyomda második korszaka (1637—1658) és utóélete

EFFMURDT — aki 1628-tól kezdve működött a műhelyben, és akinek neve a könyvek impresszumában 1634-ig folyamatosan előfordult — nincs felsorolva. Lehetséges, hogy ekkor nem mint tipográfus, hanem mint könyvkötő (kompaktor) dolgozott; de valószínűbb, hogy ekkor már vagy nem volt Eehérvárott, vagy útra készült. TOLNAI Istvánnak Sárospatakról I. RÁKÓCZI Györgyhöz írt levelében utalást találni EFFMURDTra: ,,Ezennel érkezek kegyelmes Uram EFFMURT uram őkegyelme levele, minél Kegyelmes Uram szebben az Nagyságod adakozását meg nem hálálhatja, tiszte szerint az mivel tartozott, ím megfizette, hálaadó köszönetével"

3 (1636. december 20.). Ezek a sorok úgy értelmezhetők, mintha 1636. év végén EFFMURDT megvált volna a fehérvári nyomdától és visszatért volna hazájába, Sziléziába. Ez indokolná, hogy miért nem fordul elő többet a neve sem mint tipográfus, sem mint kompaktor. Bár 1635-től 1643-ig név szerint nem találkozunk egyetlen fehérvári nyomdász nevével sem kiadványaik impresszumában, valószínű, hogy a nyomda személyzete továbbra is a külföldről bejött mesterekből és a néhány magyar nyomdászlegényből állt. 1638 és 1640 között GELEJI KATONA István és I. RÁKÓCZI György levelezésében viszont gyakran esik szó a nyomdáról és a könyvnyomtatókról. GELEJI I. RÁKÓCZI György fejedelemhez 1638 februárjában intézett levelében többek között azt jelenti, hogy „Méltóztassék Nagyságod az nyavalyás typographusok felől is kegyelmesen provideálni, ruhátlanok, költségtelenek, magonk tartottuk ki a télből is, Isten panasszá ne vegye, e télen is őket mind költséggel, mind eledellel, mert nem tudom hová lőttének volna. Az Albert felől testálhatok, hogy mind olyan erős hidegben is eljárt munkájában serényen, nem veszti el Nagyságod sem külső, sem belsőképpen az mit rajok költ".

4 A fejedelem erre észrevételképpen megjegyezte, hogy ,,az kik eljártak hivatal jókban, s nem henyéltek, az üdőt részegséggel, dorbézolással, henyéléssel nem vesztegették el, megtelelvén, megadjok mindeneket".

5 Az említett Albert valószínűleg az a nyomdász, aki az 1636os Leges Typographorum-on gót betűkkel írta alá nevét — amiből HEREPEI arra következtetett, hogy ő volt az egyik német, vagy németalföldi származású mester.

6 GELEJI 1638. decemberi levelében ismét szó esik a fehérvári tipográfusokról, akik „fából fogyatkoznak gyakorta meg. Nagyságod méltóztassék tiszt uraimat meginteni, ne hagynák anélkül őket, mert a hidegben nem munkálkodhatnak". Ugyanebből a levélből az is szembetűnik, hogy nem a fejedelmi gondviselés hiányzott, hanem CZIMERIRÓ Pál, az új udvari jószágigazgató — Rákóczi parancsa ellenére is — szűkmarkúnak bizonyult.

7 Egy évvel későbbi levelében ismét szó esik az Albert nevű nyomdászról. Az itt közölt levelek azt bizonyítják, hogy különféle hiányosságok miatt — hol fűtés, hol papír nem volt — nehezen haladt a munka a mű3. OL E 190 Arch. Fam. RÁKÓCZI 6. cs. 1636. Vegyes levelek, fol. 508a P. S. 4. HEREPEI János: Adattár 17. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. I.: Polgári irodalmi és kulturális törekvések a század első felében. Bp. —Szeged, 1965. 523. 5. Uo. 6. Uo. 520. 1. 7. Irodalomtörténeti Közlemények. 1894. 337. 292