AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1978. Budapest (1980)
III. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - B. Lukács Ágnes: Egy ismeretlen szerző kéziratos munkájának agrár-történeti és népesedési vonatkozásai
magyar főnemes abba helyezvén gazdasága mértékét, hogy minél több jobbágya volt. Nem létezett tehát az úrbéri terhek járuléka, mely ma terhesebb magánál az úrbérnél" (124. p.) (Kiemelés tőlem. B. L. A.) Személyes, érzelemtől fűtött hangon ír a hibás gazdasági rendszer népesedési következményeiről: „Mezőgazdasági elszegényesítést idézünk elő az által, hogy proletáriusainkat a felföldi terméketlen vidékeken meg hagyjuk gyűlni, itt az árvái, szepesi, liptai gyermekeket éhezni, sőt éhenhalni: 's pusztáinkat. . . kemény szívvel elzárjuk előttük; és legföljebb arra érdemesítjük, ezt is saját hasznunk tekintetéből, hogy mint nyomorú napszámosok, jelenjenek meg nálunk kaszálás és aratás idején." Igen: ,,a' be nem népesített puszták, az ősiség, a' majorátusok, 's adómentesség, azon dolgok, mik előidézik a , seller ser eget és a birtoktalan nemességet és így az Aristocratiai proletáriusokat, akkor midőn ugyan ezek a' fő rendűeknek roppant tömegekben gazdálkodását lehetővé teszik." (132 —133. pp.) (Kiemelés tőlem. B. L. Á.) A pusztai gazdálkodás újabb keletű bevezetését és elterjedését azzal is bizonyítja, hogy ,,haszonbérletről egész 1802, 1807 és 1840-ig egyetlen törvényünk sem létezik". Ugyanakkor „ma Fejér, Pest, Tolna, Győr, Veszprém, Arad és Békés megyékben a' pusztai gazdálkodáshoz igen nagy előszeretet mutatkozik . . ." (156 — 157. pp.). Két helyen is kiemeli, hogy Pestet terjedelmes puszták veszik körül és ,,. . . dacára az itt központosult értelmiségnek, academiai, magyar gazdasági és iparegyleteknek, látunk a várost Örök fellegben tartó port, környékein . . . ollyan homokágyakra találunk, melyek őshonunk — Scythiabeliekkel is versenyezhetnek", (29. p.) továbbá: „Fővárosunknak, Pestnek puszta határa mintegy tízezer holdnyi terjedelműnek mondatik; de jegyezzük meg jól, csak mondatik, mert — mirabile dictu — Magyarhon fővárosának még saját határáról térképe nincs; vagyha van, ez csak 1842 óta készült. Most már kérdjük: Minek e fővárosnak a mintegy 8000 holdnyi közlegelő . . . Még magasabb fokra emelkedik csodálatunk ha meggondoljuk . . . egy hold pesti legelőre alig esik több 1 p. forintnál: pedig ennyit a fővárostól 20—30 mföldre eső, áradatjárta és iszapos legelő holdja után is megadnak. így gazdálkodik fővárosunk; így még mindig keleti vándorságunkra emlékeztető pusztákban dús honunk . . ." (222. p.). Az emberi élő munkát, mint legfőbb termelőerőt visszatérően hangsúlyozza és mintegy szembeállítja azzal a nézettel, amely a földbirtok kiterjedésében látja a gazdagság mértékét: ,,. . . a föld, magában csak oly zérus, melly mit sem jelent; és csak úgy emelkedik jelentőségre, ha a' másik tényezőt, az ész és kéz számjegyét írjuk elébe." (229—23ö. pp.) „Magyar hon tőkéje nem csak azon négyezer • mföldnyi használható földben fekszik mellyel bír; hanem azon ötmillió izmos kézben is, mely azt míveli . . ." (230. p.). Továbbmenve, JUSTLNTANUS törvénykönyvére hivatkozva azt írja, hogy a rómaiaknál ,,. . . ha valamely pusztát, mellyet tulajdonosa mívelés alá nem vett, némi vállalkozó elfoglal és művelés alá vesz, az ilyennek, két évnyi békés bírás (kiemelés tőlem. B. L. A.) elég arra, hogy a puszta örökre övé legyen". Az ezután feltett kérdés már szinte a megműveletlen föld magántulajdonának jogosságát vonja kétségbe: „És mi Magyarok, kiknek földnépünk oly gyakran éhhalállal küzd . . . egykedvűleg vegyük a puszták létezését és bennük a sajátjog' szentségét tiszteljük?" (222. p.) 284