AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1978. Budapest (1980)
II. A könyvtárügy történetéből - Szabadné Szegő Judit: A könyvtárügy állami támogatása a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium költségvetései tükrében 1867—1918
majd előadta, hogy „pénzben kifejezhető értékük, pontos becslés szerint, 72 000 K". Ezzel szemben az egyéb hagyatéki tárgyak esetében a kegyeleti szempont minősült elsődlegesnek, értéküket 58 000,— K-ra tették. A teljes hagyaték megszerzése érdekében folytatott tárgyalások eredményeképpen évi 6000,— K életjáradék biztosítását ajánlották az özvegy számára. 72 A következő évben azonban a miniszter „megokoltnak" nyilvánította az özvegynek az életjáradék felemelésére irányuló kérelmét. Az összeget végül is évi 7200,— koronára emelték, s annyit folyósítottak „átmeneti kiadásként" évenként JÓKAINÉ számára a vizsgált korszak végéig. 73 MADÁCH Imre „irodalmi hagyatékát" három részletben fizetendő 17 025 K-ért vásárolták meg. A fizetendő összeg első harmadát az 1914/15. évi költségvetési előirányzat szerint közvetlen állami támogatásból a „rendkívüli kiadások" keretében fedezték, míg a továbbiakat, legalábbis az 1917/18-ban esedékes utolsó részletet bizonyosan, a Múzeumnak, közelebbről a Széchényi Oroszágos Könyvtárnak az általános támogatási keretből kellett kigazdálkodnia, amint arra fentebb más összefüggésben már utaltunk is. 74 A Nemzeti Múzeum kézikönyvtárai A Széchényi Országos Könyvtárhoz hasonlóan 1887-től a könyvkötési keretösszegen kívül a múzeumi osztályok kézikönyvtárai is önállóan részesültek állami támogatásban a „rendes" és a „rendkívüli kiadások" keretében. A Nemzeti Múzeum kézikönyvtárai számára biztosított „rendes támogatás." 75 1887-1899 évi 4 000,- Ft 1900-1902 évi 8 000,- K 1903 évi 10 000,- K 1904-1907 évi 12 000,- K 1908 évi 13 000,- K 1909-1910 évi 13 400,- K 1911 évi 16 150,- K 1912 évi 18 150,- K 1913 évi 21 850,- K 1914/15-1917/18 évi 22 300,- K A „rendes" támogatás emelésének indoklásai jól tükrözik a múzeumi osztályok tudományos munkájának és igényeinek fejlődését, a hiányok pótlására, a kézikönyvtárak kiegészítésére, illetve a növekvő számú bel- és külföldi szakfolyóiratok beszerzésére irányuló törekvését. „Rendkívüli" támogatásban ismételten részesültek a múzeumi szakkönyvtárak is. Hadd emeljük ki az állománygyarapítás terén ezek közül 72. VKM. ind. 1912. - Ák. 1912. 73. VKM. ind. 1913. - Ák. 1913-1917/1918. 74. VKM. ind. 1914/1915, 1917/1918. - Ák. 1914/1915, 1917/1918. 75. Ák. 1887-1917/1918. 140