AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1976-1977. Budapest (1979)
I. Az OSZK 1976-1977-ben - Papp István: A Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkája 1976—1977-ben
kutatómunka végére tettünk pontot, de a témát nem gondoljuk lezártnak. Föltételezhetően néhány év elteltével vissza kell térnünk hozzá. Összegeztük a könyvtárakban működő klubokról rendelkezésünkre álló tapasztalati és dokumentumanyagot azzal a szándékkal, hogy a közösségi művelődés ezen formáit hogyan építhetnénk be még szervesebben a könyvtárak napi életébe. Befejeződtek az olvasás, a könyv és a könyvtár szerepét egy nagyüzemben vizsgáló kutatás feldolgozó munkálatai. Már elkészült és megjelent ugyan egy résztanulmány, de a kutatási jelentés megírása 1978-ra maradt. Előkészítettük a magánkönyvtárak összetételére és funkciójára vonatkozó vizsgálatot. A kutatás koncepcióját publikáltuk, s rendelkezésünkre áll egy műhelytanulmány, amely a könyveket a lakásban mint a környezetkultúra elemeit vizsgálja képzőművészet-szociológiai módszerekkel. A használók szokásait és érdeklődését kívántuk tanulmányozni négy közművelődési könyvtárban. Kidolgoztuk a vizsgálati módszert, megállapítottuk az 1200 fős mintasokaságot, megtörtént az adatfelvétel és megkezdődött az adatok feldolgozása. Külső munkatárs irányításával folyt a könyvtár információközvetítő szerepére vonatkozó elővizsgálat, amelynek során a közművelődési könyvtárakban feltett referenszkérdéseket és a rájuk adott válaszokat rögzítettük. A kutatási jelentés elkészült. Közreműködtünk a Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpont távoktatási kísérletében. Utánnyomásra volt szükség az e célra készült könyvtárhasználati és szakirodalmi kalauzból, s tájékoztató füzetet jelentettünk meg a dunántúli nagyobb közművelődési könyvtárak szolgáltatásairól a kísérletben részt vevő levelező hallgatók részére. A könyvtárosi pálya pszichológiai vizsgálatával foglalkozó kutatás adatainak feldolgozását, különösen a pszichológiai tesztek értékelését folytattuk, s a már megállapítható eredményekről résztanulmányt készítettünk. Tanulmány készült még a könyvtárosok jövőképéről és értékrendjéről is. Befejeztük az egyéves olvasószolgálati tanfolyam első félévét. A jelentkezők magas létszámára való tekintettel párhuzamosan két tanfolyamot indítottunk, az egyiket az FSZEK-val közös szervezésben. A korábbi olvasószolgálati tanfolyamot végzettek részére kétnapos ,,felfrissítő" konferenciát rendeztünk. E továbbképzéseken igen nagy mértékben támaszkodtunk kutatásaink és kísérleteink eredményeire. 2. AZ OLVASÁS FOLYAMATA Alapozó vizsgálódások Az olvasás folyamatát mindig is szélesebb összefüggésekbe ágyazottan igyekeztünk vizsgálni. Ezért kapcsolódtunk készségesen a Népművelési Intézet és az MTA Szociológiai Intézete kutatásához, amely a műveltség, ízlés és értékrend összefüggéseit kívánja feltárni a munkások különböző rétegeinél. 73