AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1976-1977. Budapest (1979)

V. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Bata Imre: Ady Isten-élménye

Ady Isten-élménye BATA IMRE Elég oka volt ADYnak hangoztatni, hogy a Halál rokona. Már az Új versekben ott van a Sírni, sírni, sírni, számos éjszakás verse közt talán a legsötétebb hangulatú, vacogó halálfélelem megnyilvánulása. Főnévi igenevek sugalmazzák vacogtató kizárólagosságát. A lírai helyzet időtlenségét fejezi ki ez a grammatikai jellegzetesség. A helyzet itt azon nyomban állapotnak van állítva. Az infinitivus az időtlenséget érzékelteti: Várni, ha éjfélt üt az óra, Egy közeledő koporsóra. Valahány éjjel, mindig közeledik az a koporsó, s a koporsóban az idegen halott. Remegve, bújva, lesve, lopva Nézni egy idegen halottra s ehhez képest minden viszonylagos. Ha pedig azt is megfontolom, hogy az idegen halottban ADY saját halálára néz, mert mire másra? — hiszen saját halálunk van olyan idegen, mint ez a folyton visszatérő látomány, az én halálom az én idegenségem, akkor ez az elementáris halálfélelem-kifejezés maga az abszolút rémület. ADY rémülete indokolt. A gyógyíthatatlan betegség tudatában újul meg folytonos a lelki processzus, aminek számos alakja van a Sírni, sírni, sírni vízióján túl is. A múlttagadó gesztusok variánsai, a magát megbabonázottnak érző bénultság a visszafordíthatatlan időt tudatosítja ADYban, a fölismerést, hogy tévedését nem korrigálhatja, s nincs más, mint Megbánni mindent. Törve, gyónva Borulni rá egy koporsóra, végrendelkezni, szörnyű testamentumot írni, ,,Es sírni, sírni, sírni, sírni". Ám ilyen rémület vonzásában fölkorbácsolódik az életösztön, a halálfélelem az életvágyat hívja, AüYnál a Halál és Élet egymás nélkül nincsen, s e kiélezett polarizáltság a lélek fölfokozottságának a következménye, s a feszültséget oldani csak a mámor tudhatja. Ezért menekül ADY éjszakáiba, ezért hajszolja magát hajnalig, virradatig úgy, ahogy FÜLEP Lajos vagy KRÚDY érzékeltette ADY Endre éjszakáit, már azokat, amelye32* 499