AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Miklóssy János: „Nem kapzsiság, nem erőm túlbecsülése" (Vajda János politikai néplapjáról, a Csatárról)

szellem sem állhat ellen (...) De már számtani bizonyság, hogy egyedül csupán a polgárosító műveltségnek van beolvasztó ereje — míg ellenben (magunkról tapasztaltuk) a kényszerítő hatalom, az önkény éppen az ellenkező eredményre vezet" (A nemzetiségi ügy. 1861. aug. 21., 41. sz., továbbá: Nemzetiségek. 1861. okt. 3., 53. sz. stb.). A fentebb felsorolt elképzelések, csakúgy mint a helyszűkében itt nem említettek a liberalizmus eszmevilágának magyarországi meghonosodása óta át- meg átjárják a hazai liberális közgondolkodást. Számtalan változatban nyertek megfogalmazást és fellelhetők WESSELÉNYI Miklósnak, „a magyar liberalizmus első nagy összegező jenek" a Szózat a magyar és szláv nemzetiségek ügyében (1843) című alapvető művében. Ezek csakúgy, mint a német egységmozgalommal való együttműködés gondolata. TRÓCSÁNYI Zsolt WESSELÉNYI Miklósról

16 szóló művében azt is megmagyarázza, hogy a Szózat szerzője szövetségesként a liberális haladás zászlaját magasra emelt Németországra kívánt támaszkodni a cári terjeszkedés ellenében, és nem a „korai imperializmus rabló nagyhatalmára", a bismarcki Németországra. A bismarcki Németország arculata a Csatárba, írt cikkek idején még nem rajzolódott ki (BiSMARCKot 1862. szept. 23-án nevezik ki porosz kancellárnak). Ezen túlmenően VAJDA azt is észrevette, hogy a német egységtörekvések a magyar szabadságmozgalomnak is fegyvertársai lehetnek a Habsburg-hatalommal szemben. „A német nemzet — írja —, ha volt is valaha — Lehel, Konrád idejében, s még később, midőn közvetlenül ellenük csatáztunk — de az osztrák császárság megalakulása óta már épen nem volt ellenségünk, sőt a legutóbbi német egységi törekvések növekedése s terjedése óta már épen mondhatni — jóbarátunk. (...)". „Tehát az elnevezés — mármint az osztrákokat németeknek nevezni — helytelen volt, s annál óhajtandóbb a megkülönböztetés, mennél világosabb, hogy a magyarnak szerencsétlen földirati fekvésénél fogva — csakugyan legtermészetesebb szövetsége most és mindenkor a — német." (Németek s osztrákok. 1861. okt. 13. 56. sz.). VAJDA — említettük már az előzőek során — úgyszólván egyedül írja és szerkeszti a lapot. A Csatár vezércikkei, főbb írásai nagy többségükben tőle származnak. (Ellenkező esetben — mint még látni fogjuk — a közreműködő szerzők jellel vagy névvel jegyzik közleményeiket.) Beköszöntő cikke (Az alkotmány biztosítéka. 1961. ápr. 4., 1. sz.) névaláírásával jelenik meg. Első írásai (V.) jegy alatt látnak napvilágot (Az ország minden lakosa — magyar hazafi. 1861. ápr. 4., 1. sz., Köll-e két kulacs? 1861. ápr. 7. 2. sz., Európa közvéleménye, Nemzeti dicsőség II. 1861. ápr. 11., 3. sz.). A továbbiak során azonban név és jel nélkül adja közre cikkeit, hiszen a szerzőség úgyis egyértelmű. Az Újdonságok című hazai eseményeket, híreket tartalmazó rovat glosszáit, tudósításait, a Magyar Sajtóból, Pesti Naplóból, Nő-világból ismert, — jellel látja el. 0 írja a név és jel nélküli Bel- és Külföld rovatokat is. Ezek a sokszor cikké duzzadó hírkommentárok VAJDA sok jellemző gondolatát, ötletét őrzik. Végül a szerkesztő kezenyomát viselik a Kispuskatűz rovat szisszenetei is, számosat közülük szinte változtatás nélkül viszontlátunk majd 1862-es röpirataiban, az önbírálatban, és a Polgárosodásban. 16. Bp. 1965. 458. 1. 473