AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Ecsedy Judit: A gyulafehérvári fejedelmi nyomda első korszaka (1623—1636)

szólt. Ebből azt is megtudjuk, hogy ezt a szokatlan feladatot a nyomda milyen módszerrel oldotta meg, a kottanyomásnak ugyanis ekkor többféle — egyformán nehézkes — technikáját ismerték. ,,.. .Isten mondhatná meg, mennyit bajlottam légyen véle, három esztendőktől fogva, mert minden kótás énekeket kétszer kellett kinyomtattatnom, elsőben csak puszta lineákra, s azokat az Kántorral megkotáltatván, az Metszőhöz kellett küldenem, az ki kimetszvén, ismét újonnan kellett kotáson lenyomtattatnom. ... Oh, mennyi bajom volt az kotáknak igazgattatásokkal, kevés próbát hoztak, az mellyben egy néhány hiba nem lőtt volna, s meg másszor kellett metszetnem."

71 Az Öreg Gradual kottanyomtatási technikája részben a fenti szöveg utalásai, részben a Gradual kottás részeinek tüzetes átnézése alapján a következőképpen rekonstruálható. A nyomtatás két menetben történt, előbb a kottavonalakat nyomtatták ki, hangjegy és szöveg nélkül. Általában négy, a Passió-részben ötvonalas kottákat nyomtattak, egy lapra nyolc sort. A kettős nyomtatás technikai nehézsége abban állt, hogy a vonalakat, a hangjegyeket és a szöveget valamilyen módon össze kellett hangolni. A második menetben tehát a már meglevő vonalakra rá kellett nyomtatni a hangjegyeket ós más zenei jeleket, alája pedig a szöveget. A helyszínen dolgozó metsző fából kimetszette egy sor hangjegyeit és zenei jeleit, majd alája kiszedték a szöveget, utána a következő sor hangjegyeit metszette ki stb. Hogy a hangjegysorok helyes sorrendjét ellenőrizhessék, a kor szokásának megfelelően a sor végére ún. kusztoszt is metszett, két a többi hangjegynél apróbb kottafejet, amelyek a következő sor első hangjegyének fekvésére utaltak. Nehéz volt megoldani azt, hogy a soronként kimetszett hangjegyek a megfelelő vonalra essenek. Ezt a metsző úgy oldotta meg, hogy ha elkészült egy sor kimetszett hangjegy, azokat a vonalaknak megfelelő helyen bevágta, így az egész dúcon kis vályúszerű mélyedések húzódtak végig. Ezek a szedő és nyomtató munkáját némileg megkönnyítették: neki csak rá kellett helyezni a már kinyomtatott vonalakra a bevágásokkal jelölt hangjegysorokat és szövegsorokat, amelyek egy szedőformában foglaltak helyet. De megkönnyítette a korrektor dolgát is: ha nem pontosan a megfelelő vonalra esett a második nyomás, akkor ez egy — az egész soron vagy annak egy részén áthúzódó — fehér csíkban jelentkezett a papíron. Ilyent az elkészült Graduálban is több helyen találni.

72 Ugyanakkor arra is akad példa, hogy a metsző először rossz helyen vágta be a dúcot, és ennek nyomát nem tudta eltüntetni. Ez is fehér, megszakadt vonalban jelentkezik, minthogy ezeken a helyeken a papír nem kapott festékezést.

73 Hogy a szöveget a hangjegyekkel együtt nyomtatták, nem pedig a vonalakkal együtt, arra bizonyíték, hogy ha a szövegben nagy kezdőbetűre kellett számítani, akkor ott a legalsó kotta vonalat megszakították. Ha a második nyomás során mégsem a neki kihagyott helyre került a nagy kezdőbetű, akkor látszik, hogy a fölötte elhelyezkedő kottával nyomták egymást, vagy az egyik, vagy a másik nem kapott festékezést.

74 Ez a nyomtatási technika tehát rendkívüli pontosságot igénylő, nehézkes munka volt. Nálunk, tudomásunk szerint, ez az egyetlen ilyen módszerrel nyomta71. L. 69. jegyzet 72. Ala/7. sor; Alb/1. sor; Eelb/3. sor stb. 73. L4b/7. sor; Bb2a/2. sor stb. 74. Gla, G2b, Qqq2a. 365