AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Berlász Jenő: Hogyan fogadta társadalmunk és a külföld a Széchényi Könyvtár alapítását?

fontosabb mint a Corvina könyvtár volt, amely köztudomásúlag csakis latin és görög auctorok írásait tartalmazta. „Jam olim quidem — így hangzik az idevágó mondat — apud nos Mathias Gorvinus bibliothecam Latinis Oraecisque variarum disciplinarum libris copiose instructam pátere omnibus voluerat; exemplum illius, secuti sunt summi, tam prioris, quam nostrae etiam aetatis viri: nemo tarnen ante Te exstitit, qui eruditos Hungarorum conatus in ea, qua Tu exhibes, hue collocasset." A Széchényi Könyvtár másik jelentősége pedig — SEMSEY szerint — abban van, hogy végérvényesen megcáfolja azt a külföldön terjesztett hamis vádat, miszerint a magyarok a tudományosságot mindenkor elhanyagolták. „Vulgaris erat — így folytatódik a levél — dudum opinio, liter arum studia apud Hungaros negleeta plerumque exstitisse; Tuus iste litteratorum Hungáriáé catalogus luculentum est adversus calumnias huiusmodi argumentum."

101 A keleti országrészről álljon itt először PÉCHY Imre Bihar megyei alispán keserűen tárgyilagos nyilatkozata. „Amióta azt olvastam egy politicusnak írásaiban — így szól ez a szép magyar nyelvű levél — hogy amely nemzetnek nationalis ambitiója nincsen, tehetetlen valamely nagy dologra, mindég szánakodtam a nemzetemen. Annak, hogy valaki nemzeti születését díszének tartsa, egyik jele, ha jámbor ősei viselt dolgai olvasásában gyönyörködik. Ezt [a] magam nemzetében nem tapasztalom. Ha meggondolom, hogy még csak egy meglehetős históriája sincs a magyar nemzetnek anyanyelvén írva, annyival kevésbé a megholt nagy emberei vitézi élete kidolgozva, hogy [an] hitethetném el magammal, hogy vagyon a nemzetemnek igaz nationalis ambitiója. — Igaz ugyan, hogy ennek a nagy fogyatkozásnak sok okai vágynak, s egyik eddig az volt, hogy a históriák írására megkívántató segedelmet bajos volt feltalálni. — Vévén Excellenciád nékem küldeni méltóztatott Magyar Bibliothecáját, megörültem s reménységem támadott, hogy ily kincset tévén Excellentiád közönségessé, fog támadni olyan hazafi is, aki ezen bibliothecát a nemzetünk díszére fogja használni, s talán fog az ország nagyjai közül olyan is találkozni, aki jutalmat teszen fel annak, aki tiszta magyarsággal legjobb nemzeti históriát fog írni, vagy némely nagy embereinknek életét s viselt dolgait kifogja dolgozni. — Különben, ha az országunk nagyjai Excellentiád példáját nem követik, s effélékkel nem mutatják meg, hogy magyarnak lenni dicsőségnek tartják, lassan lassan elenyészik nemzetünk s megszűnik az lenni. — Mindjárt száz esztendeje miólta a több európai nemzetek viselt dolgairól írt írásokban különös nemzetnek nem nézetünk, s rólunk emlékezet nein tétetik, hanem az Austriacusok alatt értetünk. — Ugyanazon időtül fogva a magyar fogy, mert az anyanyelvünket megvetettük; ezt látván a közöttünk levő idegen nemzetbeliek, nem tartják (és méltán is) érdemesnek azt megtanulni."

102 De legyen szabad ugyanezen keleti országrészből egy nem magyar anyanyelvű és nemzetiségű középnemest, a szerb Sava TEKELIJA (= TÖKÖLY Száva) nyilatkozatát is idézni. E jeles férfiú, a szerb nemzeti kulturális törekvések legnagyobb mecénása bölcs higgadtsággal így méltatta SZÉCHÉNYI érdemét: „Si haec Excellentiae Vestrae studia haecque pro eruditis facta incitamenta saecula secundaverint, sera posteritas immortalis eiusdem gloriae lauros vegetescere vegetosque aeternitati conservare non desistet."

im 101. TTo., 709-710. f. Pozsony, 1802. okt. 16. 102. Uo., 477-478. f. Pozsony, 1802. szept. 24 103. Uo., 618. f. Arad, 1803. szept. 20. TÖKÖLY sorai magyarul: „Ha Excellenciád törekvéseinek és a tudósok számára tett ösztönzéseinek a századok kedvezni fognak, a késői utókor nem fogja elmulasztani halhatatlan dicsőségének babérait nevelni, s a felnevelteket az örökkévalóság számára megőrizni." 125