AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849—1859)

val kell magyaráznunk az olyan hipotéziseket is, mint a MAHOTKA Jenó'é,

56 amely szerint a Hölgyfutárból csak a körülmények kényszere csinált „szépirodalmi folyóiratot", NAGY Ignác célkitűzései valójában politikai természetűek voltak. A lap elnevezése a fentiekre nézve az elsőszámú cáfolat. Politikai szándékú orgánum aligha indulna ilyen néven. Egyetlen sora sem tartalmaz soha, még félremagyarázható célzást sem az említettekre. „Új ságalak ját" pedig, amelyet igaza mellett MAHOTKA olyan fontos érvnek vél, csak 1850 júliusában nyeri el, vagyis akkor, amikor politikai hatóereje — a mind szigorúbbá váló cenzúra következtében — már egyre többet veszt kezdeti lendületéből. Azután: NAGY Ignácnak sohasem voltak politikai lapszerkesztői ambíciói. Kevéssé hihető, hogy éppen az abszolutizmus kevés jóval kecsegtető állapotai között támadtak volna. Szellemes politikai élcei, az uralmon levő rendszer népszerűtlen intézkedéseire tett találó megjegyzései a „jó orrú" újságíró „ez kell a magyarnak" felismerésének köszönhetik létrejöttüket. Az önkényuralom 1850 nyarán bekövetkezett stabilizálódása természetesen nem kedvez a politikai természetű szatírának. NAGY Ignácot először megintik lapja egyik közleményéért, 1850 szeptemberében pedig a szerkesztő vizsgálati fogsága miatt a Hölgyfutár két száma meg sem jelenhet. Mindez óvatosságra inti a szerkesztőt. A Hírharang „megszelídülése" viszont az előfizetők elpártolásának válik okozójává. NAGY Ignácnak ezt megkadályozandó, új módszerhez kell folyamodnia. 1850 második felétől havonként egy divatképet, negyedévenként újabb képet mellékel, költők, művészek, neves emberek képmásait, megindítva ezzel az abszolutizmus kori irodalmi divatlapok, hetilapok ARANY által „képezésnek" gúnyolt lavináját. A Hírharang mellett (az egy tömbből álló rovat BERECZ Károly szerkesztősége idején tagolódik Budapest, Vidék, Bécsi rövid hírek, Ve gyesek elnevezésű részekre) a Nemzeti színház, a Humoros apróságok (viseli néha a Papírszeletek vagy a Fricskák nevet is), a Nyílt posta (szerkesztői üzenetek), a Divat (a párizsi Le Bontón és a bécsi írisz című divatlapok kezdetben első számú forrásai) voltak többé-kevésbé állandó rovatai a lapnak, amely többnyire egy-két verssel, elbeszéléssel, ritkábban „iránycikkel", értekezéssel nyitotta számait. Irodalommal, színházzal foglalkozó közleményei inkább tudósítások, kevés közöttük az érdemi bírálat. Az 1856-ban főmunkatárssá lett VADNAY Károly több ízben megpróbálkozott színvonalasabb emléleti munkák közzétételével, irodalmi szemlerovat beiktatásával — sikertelenül. A legtöbb támadás a Hölgyfutárt a hasábjait elöntő versözönért éri. 1853 után számottevő költőink közül VAJDA János és a mindenüvé verselő SZÁSZ Károly írásai olvashatók csupán a lapban. (VAJDáéi is elmaradnak az általa szerkesztett Nővilág megindulásától fogva.) Ezzel szemben VALLÉR Sándor, NYILAS Samu, SAL Ferenc, LOSONCZY László, BENŐFI Soma vers-zuhataga még TÓTH Kálmán, LISZNYAI, SZELESTEY termékenységével is versenyre kél. Hogy szörnyszüleményeket vetnek papírra, még ez volna talán a kisebbik rossz, de számos esetben a legarcátlanabb plagizálástól sem riadnak vissza. A Bach-korszakban szállóigévé lett TERHES Sámuel rimaszombati református 53. MAHOTKA Jenő: Szépirodalmi folyóirataink története az abszolutizmus korában. Bp. 1934. 7. 1. 254