AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Fried István: A magyar irodalmi népiesség az 1850-es években és a déli szláv népköltészet

nütt helye volt az elsajátításnak, itt is, amott is, viszonosan vétetett s adatott nálunk s másoknál, és hanc veniam damus petimusque vicissim." Ha arra gondolunk, hogy a székely népballadák „eredete" miatt román és magyar tudósok csapnak majd össze; ha figyelembe vesszük, hogy a Szilágyi és Hajmási című széphistória ürügyén a szlovák és a magyar nacionalizmus fogja vívni tudományosnak éppen nem nevezhető csatározásait, akkor látjuk IPOLYI világos okfejtésének, az összehasonlító néprajztudományt célzó vélekedésének igazi jelentőségét. Nincs mit csodálkoznunk, mikor forrásait tekintjük át. A „külföldi mythologiai irodalom"-ból bőven merít, és sorrendben elsőnek szláv forrásait említi: RIMAVSKY „Slovenské povesti", Levoca, 1845. c. gyűjteményét értékeli, de elismeréssel szól a KOLLÁR szerkesztette szlovák népköltési gyűjteményekről is. Haszonnal forgatta Vuk KARADZIC „nép- és hősdalai"-nak „számosb német s magyar fordítás"-ait, különösen sokat idézi HAISTCSCH: „Wissenschaft d. slavischen Mythus", Lemberg, 1842. c. könyvét. Hivatkozik lengyel népmese-, illetve közmondásgyűjteményekre, valamint a Bozena NÉMCOVÁ gyűjtötte cseh mesékre (Prága, 1845.). „Ha már az összes mai tudományos vizsgálati eljárásban a párvonalazás különösen a philologiai tudományoknál kitűnő sükerrel alkalmaztathatik, s ebben ismét sehol sem több eredménnyel, mint e néphagyományos elemek tekintetében" — indokolja meg IPOLYI, miért fordult külföldi forrásokhoz is a magyar mitológiát megvilágítandó (a szláv forrásokon kívül, másodsorban román, majd német, végül finn könyveket, értekezéseket jelöl meg).

37 Az 1850-es évek délszláv tárgyú értekezéseit az általános metodológiai vonatkozások emelik túl a kizárólagos irodalmi jelentőségen. A reformkorban demokratikus jelleggel feltöltődött népiességeszmény — az 1848—49-es szabadságharc tapasztalataival gazdagodva — két irányban is továbbfejlődött. Az összehasonlító néprajztudomány felé vágott szélesebb csapást, valamint a nemzetiségeket is magába ölelő „harmónia" kialakítását is megcélozta. Olyan anyagot gyűjtött össze, amely ösztönzőleg hatott a további kutatásra, lényegesen formálta még olyan eredetien gondolkodó teoretikusoknak álláspontját is, mint amilyen ARANY János volt. Másrészt a nagyszerűen induló magyar „jugoszlavisztika" folytonosságát képviselte, átvezetést a minden igényt kielégítő tudományossághoz, amely elsősorban SZEGEDY Rezső, HAJNAL Márton, majd BAJZA József munkásságával jelezhető, illetve a történettudomány vonalán a WENZEL Gusztáv, SZALAY László, PESTY Frigyes kifejlesztette hagyományok THALLÓCZY Lajos nagyszabású szövegkiadásai és értekezései révén torkolltak bele ugyancsak BAJZA József sokirányú munkásságába. Az 1850-es évek szerb sajtója is megérezte a magyar hírlap- és szépirodalom törekvéseinek humánus és tanulságokban gazdag jelentőségét. Magánlevelezésekben és újságokban bőven visszhangzott a szerb irodalom szava is,

38 amely az ERDÉLYI János kívánta dunatáji harmóniának lehetett volna egyik szólama. Ennek az évtizednek magyar „jugoszlavisztikája" nem mindig hozott tudományos eredményeket, a műfordítások esendőségét is emlegetheti a kutatás. 37. IPOLYI Arnold: Magyar mythologia. Pest, 1854. VII., XXVIII —XXIX. 1. 38. KEMÉNY, i. m. 432 — 433. 1. Az antológia adatait dolgozza föl: Uő: Motivi zblizanja u istoriji madjarsko—juznoslovenskih veza (1790—1914). Matica Srpska. Prestampano iz Zbomika za istoriju sv. 6/1972. 38 —41. 1. — Kondor Lajos átültetéseivel másutt foglalkozunk. 231