AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Berlász Jenő: Könyvtári kultúránk bontakozása a 16—17. században

tára korlátozódó káptalani és kolostori könyvtárak, ha fennmaradtak is, teljesen korszerűtlenekké váltak. Nemcsak nehezen olvasható és elavult tartalmú kódexállományuk miatt, hanem a kívülállókat kirekesztő zárt jellegük miatt is. A 16. század második felétől kezdve, amikor már nem csupán papjelöltek, hanem egyre sűrűsödő rajokban művelődni vágyó polgári, nemesi, sőt mágnásifjak is felkeresték az új városi iskolákat, olyan könyvtárakra volt szükség, amelyek tanárok és tanulók számára egyaránt nyitva álltak, s a legújabb ismereteket nyomtatott betűkkel terjesztették. Ez a korszerű téka pedig semmiképpen sem kötődhetett többé a kultusz helyéhez, a templomhoz, hanem szükségképpen az iskolához kellett tartoznia. Megszületett tehát az újkor jellemző könyvtári intézménye: az iskolai könyvtár. Most már nem a papi testületeknek, hanem kiváltképpen az iskoláknak kellett a könyvgyűjtés társadalmi feladatát magukra vállalniuk: nekik kellett megtalálni a könyvszerzés lehetőségeit, kialakítani a gyűjtőprogramot és felelősséggel megőrizni, illetőleg használhatóvá tenni a gyűjteményt.

16 Nyilvánvaló: ez a könyvtárszervezés nem lehetett többé olyan egyszerű és lassú ütemű tevékenység, mint a középkori kódexgyűjtés volt. Az a körülmény, hogy az új iskolák kétirányú oktatási feladatra vállalkoztak, vallásos és világi művelésre, rendkívüli módon megnövelte a könyvszükséglet körét. Ha a hazai könyvirodalom és könyvnyomtatás ki tudta volna elégíteni a kívánalmakat, a gyűjtés nem ütközött volna különösebb nehézségekbe. Ám társadalmunk — a nyugati viszonyokhoz mérten — mind a szellemi, mind a technikai alkotókészségnek még csak éppen első lépcsőfokán állt, s ennélfogva korszerű műveltséghez jutni jobbára csak külföldi könyvek által lehetett. Nyugaton viszont a hitújítás elvi-eszmei mérkőzései, valamint az egyházi gyámkodás alól felszabadult profán tudományosság olyan méretű szellemi produkciót váltott ki, amely a korábbi időkben teljesen elképzelhetetlen volt. A német, svájci, olasz és francia könyvnyomdák nem győzték ontani a teológiai és a tudós humanista könyveket. Emellett nagy számban jelentek meg a polgári élet közeli igényeit szolgáló gyakorlati nyomdatermékek is.

17 Egy, külső ellenséggel harcoló és emellett belső anarchiától szenvedő ország elszegényedett társadalma számára roppant feladatnak tűnt ebből a bőségből valami keveset ia megszerezni. Hogy 60—70 év alatt csodálatos módon a legtöbb protestáns iskola mellett mégis sikerült nyomtatott könyvekből álló számottevő, korszerű hittudományi és világi polihisztorikus tartalmú könyvtárt kifejleszteni, az városi polgárságunk áldozatkészségének, külföldi főiskolákon tanuló ifjúságunk buzgalmának és nem utolsósorban erdélyi fejedelmek és magyarországi főurak mecénási bőkezűségének köszönhető. Ez az eredmény önmagában is alkalmas arra, hogy kifejezésre juttassa a társadalmi művelődésünk állapotában bekövetkezett epochális jelentőségű fordulatot, azt ti., hogy Magyarországon is megnyílt a könyvkultúra korszaka, a közösségi életnek és munkának — az íráshasználaton túl — a nyomtatott betű által való támogatása és biztosítása is. De mégis, okvetlen rá kell mutatni közműveltségünk fejlődésének egy másik fontos mozzanatára, arra, hogy megindult a világi jellegű magánkönyvtárak kiala16. GTJLYÁS: A könyv sorsa. I. k. 135 — 153., 166-173. 1. 17. Uo. BOGENG, G. A. E.: Geschichte der Buchdruckerkunst. II. Bd. Entwicklung des Buchdruckes vom Jahre 1500 bis zur Gegenwart. Leipzig (1935). Der Buchdruck der Benaissance. 63—112. 1. 14 OSZK Évkönyve 1973 209