AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Berczeliné Monori Erzsébet: A Színháztörténeti Tár díszlet- és jelmezterveiről

KÉMÉNDY Jenő, a Nemzeti Színház és az Operaház kiváló szcenikusa írja 1904ben (!) egyik tanulmányában: „Oly színháznál, melynek nagy és változatos a műsora, sohasem lehet tökéletes a szcenírozás és a kiállítás . . . mindig tekinteni kell arra, hogy a díszlet, a jelmez, a bútor más alkalommal is használható legyen."

25 A 19. század 70-es éveiben két vezető egyénisége van a hazai díszlettervezésnek: LEHMANN Mór és SPANNRAFT Ágoston. LEHMANN Mór (181? —1877) a Nemzeti Színház első tudatos, művészi ambíciótól fűtött díszlettervezője volt. Pályáját Drezdában kezdte. 1834-ben már Bécsben találjuk, ahol 1850-ben udvari festővé nevezik ki, 1861-ben pedig a Carl-Theater igazgatójává. Ezt a tisztséget azonban pár hónap után letette s végleg áttelepedett Pestre, ahol addig is sokszor megfordult már. 1855-ben pl. nyolc nap alatt ő varázsolta újjá a Nemzeti Színház megkopott nézőterét.

26 1861-ben a Nemzeti Színház meghívta őt díszletfestőnek, s noha volt más külföldi ajánlata is (Riga), Pestet választotta. A Nemzeti Színház 1873-ban azzal jutalmazta, hogy önálló festőtermet épített számára. Ez lett a magyar díszletfestés bölcsője.

27 LEHMANNban a barokk múlt architekturális öröksége a 19. századi romantikus képszerkesztéssel felváltva jelentkezett. Sajnos, nagyon kevés eredeti képe maradt ránk; Tárunk egyik legszebb — s valószínűleg egyben legutolsó — tervét őrzi, amelyet a Népszínház 1877 júniusában bemutatott „tündéri látványosságához", CSEPREGHY Ferenc: Meluzina, a szép hableány című darabjához készített. SPANNRAFT Ágoston (1855—1910) LEHMANN tanítványa volt 1872-ben. Ennek halála után Bécsbe ment tanulni, BRIOSCHIIIOZ. Hazatértekor, 1880-ban, a Nemzeti Színház szerződtette. Kettejük tevékenysége a színház életében jó negyven esztendős folytonosságot jelent. Pilléreivé váltak szakmájuknak. Említésük nélkül nem lehet a hazai díszlettervezésről beszélni. Nem azért, mintha soha-nem-látottat csináltak volna, hanem, mert olyan korszakban álltak helyt, mutattak európai mércével mérve is színvonalasan, fáradhatatlan lelkesedéssel utat, amikor a századvég éveiben gombamódra szaporodtak a színházak, a fővárosban és vidéken egyaránt, s a mennyiség könnyen a minőség rovására mehetett volna. Stílusuk ifjúkoruk élményét, ismeretanyagát tükrözte. Hatott rájuk a mücheni PILOTY iskolának történeti atmoszférát teremtő levegője és a bécsi MAKART-stúdió anyagban, pompában határt nem ismerő gazdagsága. SPANNRAFT látta, megtanulta s több művén (SHAKESPEARE : Troüus és Gressida, MEYERBEER : Hugenották) ki is próbálta a meiningeniek aprólékos természethűségét. 1884-től az Operaház külön festőtermébe költözött s alkotótevékenysége soha nem látott bőséggel bontakozott ki. 1880—1904 között a Nemzeti Színház 237 darabjához 469 díszletet, az Operaház 138 darabjához 330-at tervezett.

28 PAULAY Ede rajzai alapján ő csinálta 1883-ban Az ember tragédiája díszleteit. Operaházi terveivel, vidéki színházaknak festett előfüggönyeivel, a milleneumkor az alagúthoz tervezett diadalkapuval, élőképek tervezésével minden alkalommal bizonyságot tudott és akart is tenni arról, hogy a hazai díszletfestés már saját lábán is megáll. Nyomában 25. KÉMÉNDY Jenő: Színházi kosztümök. — A színház. 2. évf. 1904. 21. sz. 346. I. 26. RÉDEY Tivadar: A Nemzeti Színház története. Bp. 1937. 259. 1. 27. ANDOR Károly: A magyar díszletfestészet. = Magyar Salon. 21. évf. 1904. 41. sz. 217. 1. 28. ANDOR Károly: i. m. 170