AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Berczeliné Monori Erzsébet: A Színháztörténeti Tár díszlet- és jelmezterveiről

metrikus és a színpad mélye irányában elvesző, a barokk lerövidíti, széltében egy második tengellyel gazdagítja s végső tobzódásában ferde, aszimmetrikus irányban eltolja. Ezzel hallatlan variációs lehetőséget nyújt és nyugtalan, mozgalmas, tehát stílushű kép komponálására ad módot. A színpadkép elsőrendő tényezője az architektúra. A barokkra következő romantika — a 18—19. század fordulóján s az azt követő 4—5 évtizedben — a festőiséget helyezi előtérbe. A színpadkép leegyszerűsödik, polgáribb jelleget ölt, az erdő, kert, folyó, vízesés, sziklahasadék kedvelt motívumai s ezeket fény- és árnyékhatásokkal dúsítja. Az említett két olasz díszlettervező dinasztiához fogható átütő hatása a II. GYÖRGY meiningeni herceg vezetése alatt álló társulatnak volt, mely nemcsak Európában terjedt el, de Moszkváig kisugárzott, ami 1874—1890 között lezajlott vendégjátékaikkal is magyarázható. Lényege a történeti stílusokhoz való ragaszkodás, az aprólékos valóságábrázolás, plasztikus (és nem festett) dekorációk (oszlop, ajtó stb.) alkalmazása, technikai újítások, az elektromosság bevezetése és lehetőségeinek kiaknázása volt. Stílust ugyan nem újítottak, de a színpadkép megalkotásánál a realizmus mellett is az esztétikum, a kompozíció egyensúlya, a kép- és színhatás harmonikus felépítése volt az alaptörvény. A meiningeniek hatásának kiterebélyesedése után, az 1880-as években, már jelentkezett a realizmust is túlhajtó naturalizmus, s a századfordulón ülte teljes diadalát. A valóságot, ha csúnya, rút, hát akkor csúnyán, rútan, fotografikus pontossággal, hideg tárgyilagossággal ábrázolta, s a technika, a fényképezés, a forgószínpad csak kedvezett kialakulásának. E. G. CEAIG azt mondta róla: „A naturalizmus azért lépett a színpadra, mert az artisztikum kényeskedővé és unalmassá lett." HEVESI Sándor ezt nagyon szellemesen azzal toldotta meg a CEAIG könyvéhez írott előszavában: „Kétfajta ember működött a színpadon... a Naturalista és a Masiniszta. A Naturalista utánzatot kínál élet helyett, a Masiniszta trükköket csodák helyett."

13 De e sorok már a naturalizmus alkonyát jelezték, amikor APPIA és CBAIG hadat üzent a színpadkép és rendezés addigi formáinak s teljesen új utat mutatott. Az ő értelmezésük nyomán született meg végre a modern színpadi összjáték, amire már a meiningeniek is kísérletet tettek. APPIA a zenedráma boncolásából indult ki, mely szerinte a rendező egyedüli vezérfonala a mű értelmezéséhez, s hozzá stilizált, jelzett díszletet kreált háttérül, melyben a fény játssza a legfőbb dramaturgiai szerepet. Az eddigi kétdimenziós kulisszaszínpadot háromdimenzióssá tágította. CRAIG is stilizált, erősen architekturális színpadképet tervezett, ahol a fényeknek, arányoknak, a tömeg és az egyén viszonyításának, mozgatásának speciális ritmikáját dolgozta ki s valóban úttörő lett a 20. század számára. E két zseniális újító emelte a maga igényességével és magasra tett mércéjével a díszlettervezést is művészi szintre, mégpedig azzal, hogy a díszlet dramaturgiai szerepet kapott, hogy a tervező munkája szerves része lett a rendezésnek, a modern színpadkép megteremtésének. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom éppen olyan korszakváltás volt a színpadművészetben, mint amilyet a 18—19. század fordulóján a polgári életforma kialakulása hozott a feudális korszakéval szemben. Minden érték mérlegre 13. CRAIG, Edward Gordon: Hitvallás a színházról. Bp. 1963. (Korszerű színház 42.) 67. 1. 165