AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - V. Windisch Éva: Fondok az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában

Határozottabb választóvonalat húzott a régi és új módszer közé az akadémiai kézirattár. A régi sorozatokat lezárták, s elvileg egyetlen sorozatot hoztak létre, melynek a teljes hagyatékok és a néhány darabos együttesek egyenértékű tagjai. A tételek lehetőleg beérkezésük sorrendjében kerülnek beszámozásra és felállításra, a hagyatékok megfelelő szisztematikus elrendezésben.

17 A fejlődés szemléletbeli okait keresve mindenekelőtt a történeti szemlélet megerősödésében, átfogóvá válásában kell azt megtalálnunk. A mai kutató minden tárgyat történetileg szemlél: vizsgálja az előzményeket, kezdeteket, s a hatásokat, az utóéletet egyaránt; s a két pont között húzódó vizsgálat — akár egy életpályáé, egy irányzaté, egy mozgalomé — megint csak a fejlődés: tetőpont, hanyatlás vagy átalakulás fogalmaival dolgozik. Ugyanakkor a szálakat keresztben is kifeszíti: az összefüggések, relációk bemutatása nélkül a vizsgált tárgyról adott kép szegényesnek, árnyalatlannak, sokszor sematikusnak hat; ma a legtágabb értelemben vett „komplex" kutatás a korszerű kutatói módszer. Magától értetődő, hogy az ilyen természetű kutatások számára az eredeti összefüggéseinek megőrzésével elrendezett forrásanyag az ideális forrásbázis. Ennek a szemléletnek következménye, hogy a proveniencia korábban csak szervek, intézmények levéltáraival kapcsolatban érvényesített elve a személyi levéltárakra is kiterjedt. Altalánossá vált a felismerés, hogy „a személyi levéltár iratai éppúgy ,szervesen' keletkeznek, éppúgy ,beleszületnek' egy összefüggésbe, miként a hivatalszervek iratai a tárgyi összefüggéseket kifejező irattári rendszer iktatószámainak sorrendjébe".

18 E szemlélet következményeinek levonását egy másik, történeti okokból táplálkozó gyakorlati körülmény is siettette. Az írásos dokumentumok száma — elsősorban századunkban — a korábbihoz képest hihetetlen mértékben megnövekedett. Megnőtt az intellektuálisan tevékeny személyiségek száma, megnőtt az írásban rögzített tevékenység mennyisége (aránylag is), s megnőtt (a két világháború pusztításai ellenére) a fennmaradás biztonsága is, a hagyatékok becses voltának általánosabbá vált felismeréséből, s közgyűjteménybe kerülésük meggyorsulásából kifolyóan. Ilyen módon a gyűjtemények hasonlíthatatlanul több és nagyobb mennyiségű dokumentumegyüttessel kerülnek szembe, mint korábban. Ezek öszszeolvasztása óriási, mechanikus sorozatokká sokkal inkább ellenkezik az ésszerűséggel, mint a hasonló módszer azokban az évtizedekben, amikor kisebb számú, erősebben töredékes dokumentumegyüttes került be a gyűjteményekbe, s nagyobb volt az elszigetelten érkező, eredeti összefüggéseiből kiszakadt dokumentumok száma is.

19 Fentiekben azt a fejlődést kívántuk megvilágítani, amelynek végpontján kézirattáraink az anyag természetének s a kutatás igényeinek leginkább megfelelő módszerekkel, „fondokban" dolgozzák fel, teszik használhatóvá a hozzájuk áramló kéziratanyagot. A kézirattáros, aki hagyatékokkal dolgozik, ma már nem 17. Kezdetben a dokumentumok mérete szerint két numerus currens futott egymás mellett. Emellett az egyenként beérkező kisebb dokumentumok számára külön sorozatot létesítettek. L. BEKLÁSZ, id. m. 16—17. 1. — Utóbb a fektetve, dobozban tárolt kéziratok számára harmadik sorozat indult. 18. BAKÁCS István: A személyi levéltárak rendezésének kérdése. = Levéltári Híradó. 1957. 1-2. sz. 25. 1. 19. Vö. BATA Imre: A huszadik századi kéziratosság. Bp. 1973. 5 — 6. 1. (Magyar Könyvtárosok Egyesülete. Előadások — viták.) 150