AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

II. A könyvtári munka elvi és gyakorlati kérdései - Horváth Tibor: A könyvtári szolgáltatások rendszere

godhat. A bázisa tehát igen nagy, jóllehet e széles irodalmi alapon erősen megrostált anyagra terjedhet ki a kivonatos feldolgozás. Az eredetit pótló szinthez tartoznak a rendszeresen megjelenő szemlék, éves vagy nagyobb időt átfogó eredményértékelések, tudományos helyzetjelentések, „state-of-art-reportok" is. A szétsugárzó tájékoztatásnak ez a négy szintje nagyjából feltételezi egymást, a folyamatos tájékoztatást megbízhatóan és kellő szinten csak együtt képesek megoldani. Ne gondolja egyetlen könyvtár sem, hogy ha egy szakterületen pL kurrens bibliográfiát indít, ezzel a sokoldaú tájékoztatást megoldotta. Megoldott ugyan egy-két feladatot, a tájékoztatás egy-egy részletét, de nem magát a kurrens tájékoztatást. A szolgáltatások értékelésénél pedig alajjvető az a szempont, hogy milyen rendszer részeként létezik. Önmagában nincs jó vagy rossz bibliográfia, referáló folyóirat, vagy más szolgáltatás. A legfontosabb kérdés mindig az, hogy mi előzi meg a szolgáltatást és mi következik utána. Es vajon azt a feladatot látja-e el a szolgáltatás, amit rendszerbéli helyzete megkövetel, vagy környezetétől elrugaszkodva, a maga számára kreált követelményeknek ig\^ekszik-e eleget tenni. Észre kell venni ugyanis: a szétsugárzó szolgáltatások valóban egymás feltételei. E szoros egymásrautaltság azzal magyarázható, hogy a felsorolt szintek közül a később következők mindig magukban foglalják az előzőket, és az előzőkhöz képest még mást is tartalmaznak. A bibliográfiai szint az őt megelőző current contents szinte a bázisnöveléssel és az anyag rendezettségének biztosításával „toldja meg", a referálás elsősorban a feltártság tekintetében több az őt megelőző szintnél. Nem csupán deklarált összetartozásról van tehát szó, hanem szervesrendszerről. 1.12 Visszakereső tájékoztatás A tájékoztatásról vallott nézetek korszerűségének, megítélésének fordulópontja, Achilles-sarka mindig az, hogy milyen felfogásban és milyen rendszerszemlélettel közelítik a visszakereső tájékoztatás kérdéskörét. A könyvtáraktól hagyományosan nem idegen a visszakeresés, mondhatnánk, a retrospektív keresés hangsúlyozása. Az évszázadok óta épített katalógusrendszerek mindenkor a visszakeresés biztosítását szolgálták. A dokumentáció létrejötte és elszakadása a könyvtári tevékenységtől többek között azzal volt magyarázható, hogy az utóbbi nem ment elébe az igényeknek abban a formában, ahogyan azt a dokumentáció tette a referáló folyóiratok megindításával. A dokumentáció ugyanakkor az, egyoldalúság másik végletébe esett, amikor hosszú időn keresztül a szétsugárzás szinte kizárólagos üdvözítő voltát deklarálta. Jól illusztrálja ezt a FID már idézett hivatalos definíciója a dokumentációról. Amíg a dokumentációs szakember gúnyos fölénnyel intézte el a „poros" könyvtári katalógusokat, amelyek az. „avult" irodalom rigorózus leírásával voltak terhesek, a maguk oldalán kitermelték a legkevésbé hatékony szolgáltatási formákat. A legkevésbé hatékonyakat,. mivel igen kicsi a valószínűsége annak, hogy egy kurrens tájékoztatásban szétlökött információra a felhasználónak pontosan abban az időben van szüksége,. tehát nem előbb és nem később, hanem pontosan akkor, amikor az megjelenik. Az utolsó két évtizedben azonban mindkét oldalon megindult a hibák korrigálása r -a könyvtárak bibliográfiai központokká alakultak, főfunkciónak kezdték tekinti «*