AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Markovits Györgyi: Egy New York-i magyar folyóirat a második világháború idején

tünk, mert sok volt a tennivalónk, de sokasodtak a felhők is a társadalmi égbolton Nyomasztó légkörük éreztette a zivatar közeledtét. Ezek a pontok jelzik az első világháborút, amely egy világot semmisített meg nélkül, hogy a nyomában járó forradalmak az emberiség számára új kultúra világát audták volna megteremteni. Mi egykori fiatalok, érett férfikorba őszültünk, reményeink telapadtak, eszményeink megfakultak. Ebben a Magyarországban a jövőt építő Huszadik Század nem találhatta helyét; a bolsevizmus első hónapjában jelent meg utolsó száma. íróinak és olvasóinak nagy részét elvitte a háború és az emigráció. Kevesen akik maradtunk, szükségét éreztük, hogy mentsük, ami az ellenforradalom pusztításából még menthető. Tudtuk, hogy a háborúnak öröke, az állami beavatkozás az ellenforradalmi társaság kezelésében nem gyarapította a nincstelen tömegeknek gazdasági szabadságát. Nemcsak a szociális gondolatnak volt kerékkötője, hanem még azt a kevés politikai és szellemi szabadságot is létében fenyegette, amit a feudális, ferencjózsefi Magyarország megtűrt. Néhányan, akik még írmagnak maradtunk a hitevesztett Magyarországon, Braun Róberttel, Varró Istvánnal, Szász Zoltánnal, Csécsy Imrével és a háborút követő idők fiatalságának egy részével úgy éreztük, hogy a szabadsággondolatát kötelességünk tudományos színvonalon szolgálni. így született meg egy negyed századdal a Huszadik Század után posthumus örököse, a Századunk. Ennek a nemzedéke nehezebb sorba került, mint aminőben a század eleji szociológusok elindultak. Nemcsak a szociológia múlta divatját, de a szellem szabadsága is, amelynek a magyar politikai fascizmus, ha bátortalanabb, de épp oly esküdt ellensége volt, mint a teuton eszmeirtás. Mi, kik egykoron tudományos ambíciókat tápláltunk, kénytelenek voltunk szerényebb igényekre szorítkozni. Gondolati eszközökkel szegültünk ellen a reakciónak és képmutatásnak és a tudatlanságnak, amelyek csupán tünetei voltak a magyar társadalom súlyos kórságának. De másfél évtized után a náci uralom előretörése magyar földön még ezt a fegyvert is kiütötte az önzetlenség elszántságával verekedők kezéből. Ahogy 1939-ben kormányrendelet végezte ki a Századunkat épp úgy három évvel később a megsemmisülésbe követte a Nyugat is, amely több mint három évtizedig az írásművészet új hajtásainak épp oly hű őre volt, mint a Századunk a haladás eszméjének. Ezek a pontok a tenger hullámait jelzik, amelyek az Atlanti-óceán nyugati partjára sodorták a szabadságot, az emberi gondolatnak és a művészi teremtésnek egynémely önkéntes magyar száműzöttjével együtt. Azokat, akik hajdan elég vakmerőek voltak, hogy Magyarországra álmodják a Nyugatnak gondolatvilágát. Vállalkozásunk szegény, de mégis igányteljes, mert a múlt örökéből meríti a cselekedetre serkentő kötelességet. Szülőföldjén számkivetett, vagy börtönbe került a magyar kultúra. Ennek a kultúrának keresünk hajlókot s ezért az a harmadik nemzedék, amelynek ideig-óráig még kortársai lehetünk a magyar és az emberi gondolatnak egységét akarja szolgálni. Mert a fiatalok, velünk öregekkel közös hite, hogy a magyarság jövője a magyar nép és a magyar kultúra erejében rejlik, amaly a nagy emberi család közös értékeit igyekszik gazdagítani. Azok, akiket régi amarikás magyaroknak szoktak nevezni, talán azt kérdezhetik a jövevényektől, minő jogon kínálnak nekünk önök a kivándorlás parvenüi, magyar kultúrát? Mikszáth-tal felelhetnők, hogy a jó kertész annak a virágnak is örül, amely másnak a kertjében termett, de akad egyéb válasz is. Százezrek élnek ezen a földön, olyan kötőjelesek, akik magyarságukkal hivalkodnak, azt egyletesdiben és disznótorban, kártyapartikban és öblös ünnepi köszöntőkben élik ki, de vajon mivel gazdagították a magyar kulturalkotás kincses házát? Azoktól, akik amerikaiak lettek — s közülük nem egy díszére vált új hazájának — nincs jogunk ezt kérdezni. Még a ,,magyar kodóknak, ködevőknek" sem szemrehányásként említjük, hogy a román uralom húsz esztendejében az erdélyi magyarság új értékes irodalmi nemzedéket szült. Nem, csupán mentségét keressük a tolakodásnak, amellyel kéretlen szellemi táplálékot merünk kínálni. Mi, akik kenyerünk javát már elfogyasztottuk, akiknek a földműves gazdával szólva: ,,már beesteledett, ha még nem harangoztak is", a munka javát a fiatalokra, a harmadik nemzedékre vagyunk kénytelenek bízni. Nem az ő sikerükben, csupán felelősségükben akarunk osztozni. Remélni szeretnők, hogy ez a nemzedék, amelyre a gazdasági kollektivizmus és az egyéni szabadság összebókéltetésének forradalmi feladata vár, annyi hittel fogja hivatását teljesíteni, mint aminővel a mienk indult ?'. hogy a nyugati magvetésnek szántsa fel a magyar ugart. 412