AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Jeszenszky Géza: A Times és Magyarország az 1904—1906-os politikai válság idején

STEED tapasztalatai alapján csak messzemenően egyetérthetett e véleménynyel. KOSSUTH Ferenc is ezt támasztotta alá — teszi hozzá — amikor elmondotta neki, hogy 1867-ben az uralkodónak és a magyaroknak a hadsereg kérdésében összeegyeztethetetlennek látszó álláspontját DEÁK és ANDRÁSSY egyszerűen az „alkotmányos fejedelmi jogok" kifejezésnek a király jogait felsoroló paragrafusba való beiktatásával hidalták át. E kétértelműség azonban — STEED helyes megállapítása szerint — csak „a viszály szülőanyja" lett.

120 Magának az utolsó közvetítési akciónak a kudarcát részben UGRÓN Gábornak („egy hitelét vesztett klerikális függetlenségi, a legszélsőségesebb fajtából") a megegyezés ellen indított kampányával indokolja, minthogy „a magukat bátran oroszlánbőrbe öltöztető" koalíciós vezérek féltek állást foglalni az ÜG-RONtól felkavart közhangulattal szemben. ANDRÁSSY állítólagos ígérete kapcsán, hogy követeléseik elvben való elfogadása esetén nem fognak ragaszkodni valamennyi pontjuk végrehajtásához, megjegyezte: „Amennyiben ezt az érvet jóhiszeműleg terjesztik elő, úgy hihetetlen naivitást árulnak el. Nem várható az uralkodótól, akinek ünnepélyesen garantált alkotmányos jogait a magyar vezetők értelmezésükkel kétségbe vonták, hogy minden garancia nélkül ugyanezekre a vezetőkre bízza rá jogai jövőbeli sorsát, amikor e jogokat birtokai integritása szempontjából létfontosságúaknak tekinti."

121 A március 1-vel esedékes német kereskedelmi szerződés életbeléptetésének szükségessége és az alkotmány nyílt felfüggesztésének veszélye STEED előtt is olyan fontossá tette a megegyezést, hogy nem emelt kifogást sem az általános választójog hallgatólagos elejtése ellen (ami ANDRÁSSY javaslataiban szerepelt volna), sem BÁNFFY miniszterelnöksége ellen (amit a Pester Lloyd javasolt), pedig az utóbbit erőszakos híre mellett a ZiGÁNY-féle HoHE^zoLLERN-pamflet botránya során felderült német kapcsolatai miatt sem kedvelte. A megállapodás mégsem jött létre, az országgyűlést február 19-én a király karhatalommal feloszlatta, ami nem találkozott a Times helyeslésével, bár az eddig kritikus pontoktól eltérve ezúttal nem foglalkozott vele vezéreik. STEED kommentárja ismét találó volt: a feloszlatás jogos vagy jogtalan voltának a problémája „csodálatosan alkalmas arra a közjogi szőrszálhasogatásra, amit a magyar politikusok annyira kedvelnek és aminek a kedvéért készségesen figyelmen kívül hagyják a helyzet nagy realitásait".

122 Az új válság, az alkotmány most már valóban bekövetkezett megsértése részletes elemzése helyett csak TISZA február 20-i beszédével fejezte ki egyetértését (melyben a liberális pártvezér erőteljesen elítélte a törvénytelen lépéseket, de előidézésükért a felelősséget jórészt a koalícióra hárította), de STEED véleményére fényt vet CHIROL helyetteséhez, Leo AMERY-hoz február 25-én írt levele.

123 Ebben ugyan a koalíció „félig bolond, félig gazember" vezetőit hibáztatja, amiért „egy szólam kedvéért kiszórták az alkotmányt az ablakon, de ha Ferenc József most haditáncot akar járni rajta és ezért Sckändung-gal vádolják, én nem leszek az, aki megvédem". A koalíció magatartása — folytatja — nem a norvégokéra emlékeztet, hanem a szélsőséges búr nacionalistákra, annál is inkább, mivel Svédország és Norvégia szétválása egy lépést jelent a skandináv föderatív szövetség felé. 120. TT, 1906. febr. 6. 5. 1. 121. TT, 1906. febr. 8. 3. 1. 122. TT, 1906. febr. 20. 5. 1. 123. STEED levele Leo AMERY-hez, 1905. febr. 25. PHS Papers. 26* 403