AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Jeszenszky Géza: A Times és Magyarország az 1904—1906-os politikai válság idején

Anglia a magyar nép soraiban igaz barátokra lelt, amikor pedig kevés ilyen akadt. Az angol közvélemény ezért természetesen elfogult Magyarország javára. Csodáljuk államférfiainak politikai képességeit és ösztöneit, nem utolsó sorban az olyan emberek magatartását, mint Deák, e tipikus magyar, vagy Andrássy, aki támasza volt annak a szervezetnek, amelyet mot veszélyeztetnek, vagy talán már meg is döntöttek." Lehet szó 1867 „komoly revíziójáról", amely kellő mértékben tekintetbe veszi a magyar nép érzékeny pontjait, ,,de szinte megvetőleg visszautasítani a miniszterelnöknek a rendezés érdekében tett múlt heti javaslatait, veszélyeztetni egy olyan kapcsolatot, amelynek bázisán Magyarország hihetetlenül fejlődött, nem nyújtani világos és megvalósítható alternívát, a következményekkel látható módon nem törődve egy olyan nemzeti célt kergetni, amelyet az előző generációk ésszerű módon korlátoztak, és esetleg magát az ország létét kockáztatni egy olyan nemzeti érzület kedvéért, amely inkább a formára vonatkozik, mint a tartalomra — mindezzel olyan súlyos felelősséget vállalnak magukra Fejérváry báró ellenfelei, amelynek a jogosságát eddig még nem tudták igazolni". Az idézett vezércikk minden eddigi állásfoglalásnál világosabban szögezi le azt az angol álláspontot, ami az egész krízis alatt változatlan maradt: a magyar és az angol nemzetet (vagyis a két ország tradicionális uralkodó osztályát) a hasonló múlt (vagyis a hasonló nemzeti mítoszok) és a történelmi érintkezések kapcsolják össze, azonban Anglia csak bizonyos határig hajlandó támogatni a magyar nacionalizmust, mégpedig addig, amíg ez a Monarchia kereteit elfogadva igyekszik érvényesülni akár a birodalom másik felével szemben, akár a magyarországi nem-magyar nemzetiségek rovására, akár pedig a Balkánon. Ez az angol álláspont tökéletesen megegyezett TISZA István nézeteivel, de a koalíció vezetőitől sem állt távol, ezért találta érthetetlennek az utóbbiak makacsságát mind STEED, mind CHIROL. Azért is furcsának találhatták angol részről a kormányvállalás megtagadását, mert az angol kétpártrendszer példája lebegett szemük előtt és nem vették figyelembe sem az abszolút uralkodói hatalom monarchiabeli maradványait, sem a magyarországi ellenzék eltérő közjogi alapállását. Britanniában a kormányváltozás hagyományosan nem jelentett nagyobb változást a politikai élet alapelveiben, s hasonló felfogást vártak a magyar koalíciótól is. Habár a januári választási eredmény angol reflexióiban expressis verbis nem szerepelt a parlamenti váltógazdaság kialakulásának üdvözlése, de több ízben is utaltak arra, hogy a Szabadelvű Párt a hosszú kormányzás alatt szükségképpen elkopott. TiszÁnál is voltak jelei a hasonló felfogásnak, hiszen a választási vereség utáni hónapokban gyakran szinte várakozásteljesen hangoztatta, milyen pozitív ellenzéki szerep vár a szabadelvűekre a koalíció kormány vállalása esetén. A bécsi tudósító egészében véve meg volt elégedve a július 8-i vezércikk hangnemével és a maga részéről „elintézettnek" vélte AppoNYit. Magabiztosan írja budapesti barátainak: „Azt hiszem látták, hogy Apponyi Albert hat sich in der Times breit und sehr lang gemacht. A szombati számban megpróbáltam őt elfogadható méretűvé redukálni, de le merem fogadni, hogy sem a Budapesti Hírlap, sem a Magyarország nem lesz annyira becsületes, hogy hírül adja a választ. Mindenesetre azt hiszem, hogy egy időre elrontottam Apponyi angliai kisded játékait. Van valami esély, hogy Kossuth Lajos némi gerincet tudjon plántálni Kossuth Ferencbe?"

78 A felkínált fogadást STEED elvesztette volna, mert a Budapesti Hírlap részletesen ismertette STEED válaszát, anélkül hogy polémiába bocsátko78. STEED levele PULSZKY Polyxénához, 1905. júl. 11. OSZK Kézirattára, Fond VIII/2346. 391