AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Keresztury Dezső: Az önálló magyar opera- és balettszcenika kialakulása

vészetet állandó egyenletességű európai színvonalra emelni. Ezzel kötelező mércét is állított utódai elé. Nem alapított iskolát, de páratlanul erős hatása alól a területnek jóformán egyetlen munkása sem tudta magát kivonni — s ezt nem is érezte szükségesnek. Hogy példája mily termékenyítő, szelleme mily felszabadító s nem erőszaktevő volt, jól bizonyíthatja egyik legbensőbb munkatársának, FÜLÖP Zoltánnak színpadtervezői életműve. Ez az OLÁH Gusztávnál mindössze öt évvel fiatalabb művész is azok közé az alkotók közé tartozik, akik egyetlen foglalkozásként választották a színpadtervezés és -építés mesterségét, ö is korán lépett a pályára. Már az Iparművészeti Főiskolán folytatott tanulmányainak utolsó éveiben asszisztense lett MÁRKUS Lászlónak és OLÁH Gusztávnak. 1928-ban nevezték ki az Operaház szcenikai asszisztensévé, majd a festő- és szobrászműhely irányítójává. Hamarosan díszlettervező, később — nyugalomba vonulásáig — az Operaház főszcenikusa volt. A mesterségnek minden csínját-bínját tehát az ország első műhelyében tanulta meg, művészi képességeit a legkiválóbb mesterek erősítették, nevelték, sugalmazták. Igen fiatalon világraszóló sikert aratott a Belvárosi Színház vendégeként. MELLER Rózsi hatásos darabjához, az írja hadnagyhoz készített színpadképeivel (ezek fotómásai a londoni Studiób&n is megjelentek). Mindig készített színpadképeket drámai színházaknak, operettszínházaknak, szabadtéri színpadoknak. A haza határain kívül is működött nem egyszer vendégként. Igazi munkahelyének, művészi otthonának azonban az Operaházat tartotta. Negyven évig tartozott ez intézmény vezető művészei közé; a maga területén OLÁH Gusztáv halála után egy évtizedig jóformán minden jelentősebb bemutató színpadképét ő tervezte. A szakma és a közönség nagyrabecsülte munkásságát; hivatalos elismerésében sem volt hiány: megkapta a Kossuth-díjat és kiváló művész lett. Amikor feltűnt, úgy köszöntötték, mint a magyar színpadformáló művészet érdekes, eredeti, bátran kísérletező tehetségét. Az Operaházban hamarosan bebizonyította, hogy nemcsak rajzkészsége, s merész képzelet járása különbözteti meg sok induló pályatársától, hanem kivételes munkabírása, anyagismerete, szorgalma és céltudatossága is. Életműve rendkívül sokrétű, változatos; terjedelmére nézve is óriási. Ha majd egyszer összeállítják, az ő műkatasztere is ki fog tenni egy kötetet. Három magyar mester volt rá döntő hatással. Csodálta s példaadó úttörőjének tekintette KÉMÉNDY Jenőt, főképpen ennek a modern színpad megteremtéséről, működtetéséről szóló tanítását kívánta tovább fejleszteni. MÁRKUS László mellett tanulta megbecsülni a képzelőerő, a szabad téralakítás, a merész színes formakezelés jelentőségét az alkotásban; az inkább csak vázlatokkal dolgozó mester elképzeléseinek valóraváltása, gyakorlati kivitelezése közben szerezte meg a színpad technikai tartozékainak biztos ismeretét, lett kiváló színpadépítővé, a világítás, a mozgás, a térszerkezetek kialakításának megbízható és minden részlethez értő mesterévé: „manualitása" ezen a téren is példássá fejlődött. OLÁH Gusztávban a kivételes ízlést, műveltséget, invenciót és fegyelmet csodálta: mindazt, amit idézett jellemzésében megfogalmazott. Ifjúságának merészségét ezeknek a mintaképeknek nyomán szorította kordába, tette hathatóssá, összefogottá. A rá oly jellemző kockáztatni képes merészség, valamilyen nagyvonalú, erősen személyes színű-ízű kifejezőkészség azáltal kapta meg igazi feszítőerejét, hogy rendkívül összefogott, egybehangolt keretekbe, ha úgy tetszik, dekoratív rendbe fegyelmeződött. 361