AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Keresztury Dezső: Az önálló magyar opera- és balettszcenika kialakulása

Európa-szerte a levegőben volt. Nyilvánvaló, hogy mások is felismerték: a modern technika egyre újabb csodákkal, meglepő eredményekkel szolgáló kifejlődése a színpadon is éreztetni fogja hatását. Természetesen csak akkor, ha megszületnek, s felnőnek azok az alkotóművészek, akik valamilyen új, jelentős alkotói szándék, művészi koncepció szolgálatába tudják állítani ezeket az egyszerre csodálatos és ijesztő eszközöket. Ne feledjük, Európa-szerte feltűnnek már — főként a századforduló körül — a színházi avantgárdé első kísérletezői és mesterei is. Nem itt a helye e fejlődés részletes ismertetésének. Bizonyos azonban, hogy akkor az egész világ színházi életében alapvető változások kezdődtek meg, mentek végbe, s a színpadkép kialakításában is valami egészen újat hoztak létre. Röviden: a hagyományos színpadkép helyére a modern színpadtér került. A zárt színpadot felváltotta a nyitott; az álló, egysíkú színpad megmozdult; a kulisszarendszer megszűnt, a színpad padlója lejtőssé vált, kiemelkedő, lesüllyedő, a teret függőlegesen is tagoló elemekkel bővítették, díszletei mind szabadabbá, egyszerűbbé vagy másfajta pompa hordozóivá, kifejezőivé lettek, s egyre uralkodóbb szerepet kapott rajta a fény. Az olyan nevek, mint POELZIG, ROLLER (akinek díszletei a REiNHAEDT-vendégjátékokkal nálunk is feltűntek), Gordon CRAIG, A. APPIA — hogy csak néhányat említsünk az irány jelzők közül, a színpadképet színpadtérré formáló tehetségek rajzó sokaságából — utalhatnak csupán a változásra. Említésükkel nincs is más célunk, mint jelezni, hogy lassanként világszerte új színpad állt a régi helyére. Pontosabban: nőtt fel a régi mellett, ezt is alapjaiban átformálva; s voltaképpen csak ott hagyta meg, ahol valamilyen hangulati elem, koridéző keret formájában, tehát egészen más rendeltetéssel alkalmazta. Itt, s most azért kell erre a világméretű átalakulásra felhívnunk a figyelmet, hogy hangsúlyozzuk: KÉMÉNDY nem valamilyen elszigetelt, magános kísérletező volt. Altalános-európai mozgás részese volt ő is, mint annyi más kiváló, az európai fejlődéssel — sokszor csak a szellemi hajszálcsövesség törvénye szerint — együttgondolkodó, tervező, alkotó kortársa. Felesleges volna vele kapcsolatban is valami olyanfajta elsőbbségi vitát kezdeményezni, mint annak idején SZINNYEI-MERSE Pál körül. Nem azért virradt, mert egy kakas kukorékolni kezdett, hanem a kakasok kezdtek kukorékolni, mert virradt. Tudni kell, hogy az „aszfaleia -rendszert" — a színpad részeinek hidraulikus erővel történő mozgatását Robert Gwinnes osztrák mérnök találta fel. Budapesten először az operában alkalmazták 1889-ben. Ma is használják. Hogy magában KÉMÉNDYben volt valami az úttörők elsőbbségi érzéséből, természetes. Alapos gyakorlati felkészülés, sokrétű tapasztalat és átgondolt számvetés eredményeként jutott el a hagyományos színpadi képalkotás alapjának, szerkezetének elutasításáig. Idézzünk néhány mondatot reformtervezetének bevezetéséből. ,,A kép, amit a közönség lát, a végeredmény ugyanaz arai XIV. Lajos korában volt: vászonkapuk sorozata, melyre majd fák, majd levegő, majd barlang van festve . .. Hogy azután ezeknek felhúzására és lebocsátására primitívebb vagy tökéletesebb szerkezeteket alkalmaznak, az a lényegen nem változtat, valamint az sem, hogy a süllyesztőket kézzel, vízzel vagy villamos erővel emelgetik vagy mélyesztik. Senkinek eszébe nem jut, hogy a szereplők máshonnan jöhetnének, mint a festett kulissza mögül és máshova is tűnhetnének el, mint a festett ív mögé. Pedig, ha az ember kissé gondolkodik felette, észre kell vennie ennek képtelen és természetellenes voltát ... A technika . . . vívmányai hiába vonultak be a színpadra . . . mindez csak részlet, amely a 350