AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Kelecsényi Ákos: Egy magyar régiségkereskedő a 19. században. Literáti Nemes Sámuel (1794-1842)

Ez volt Literati Nemes Sámuel antikvárius. Vele kapcsolatban szólni kellett volna még valamiről, ami nevét később ismertté, vagy inkább hirhedtté tette: a hamisítványairól, amelyek ott szunnyadnak az OSZK Kézirattárában, ahogyan MÁTRAY Gábor különválogatta őket.

77 Ezek a — sokszor nagyon primitív — mintegy két tucatot kitevő hamisítványok külön vizsgálatot érdemelnek. Vajon az ő keze munkái-e, vagy egyszerűen a műkereskedelem ama kipusztíthatatlan hordalékai, amelyek ott lappanganak nemcsak régiségkereskedésekben, hanem a világ leghíresebb történelmi, művészeti vagy akár természettudományos gyűjteményeiben is, szakmai megszálottság, patrióta buzgóság, sovinizmus vagy egyszerűen üzleti haszon termékeként? Nem csodálkozhatunk azon, hogy ilyen hamisítványok a múlt század első felében is — amikor a „történelmi érzék" még egészen mást jelentett — előfordultak. Mai szemmel THALY Kálmán kuruc dalait kénytelenek vagyunk hamisításnak bélyegezni, akárcsak HORVÁT Istvánnak az akkori európai tudományosságtól már ugyancsak lemaradt nyelvészkedését — de történetietlen a gondolkodásunk, ha egyszerűen elmarasztaljuk őket. Bár a tárgyi hamisítások súlyosabban esnek a latba, LiTBRÁTit sem szabad pusztán hamisítványai alapján megítélnünk. Hiszszük, hogy ha majd közgyűjteményeink anyagát a proveniencia szempontjából részletesebben feltárják, LITERATI NEMES Sámuel érdemei még inkább ki fognak domborodni. Muzeális anyag megmaradásának legtökéletesebb biztosítéka a közgyűjtemény, s az ő munkássága végeredményben ezt segítette elő. Gondoljunk csak arra, hogy nem sokkal halála után a szabadságharc zavaraiban hány középkori oklevél pusztulhatott el falusi udvarházak almáriumának fiókjaiban hányódva — ha LITERATI kezén keresztül közgyűjteménybe jutnak, megmaradtak volna. jANKOViCHnak kortársa, s egyben gyűjtőtársa volt NAGY István. Értékes kéziratok mellett sok olyan könyvet összegyűjtött, amely a Régi Magyarországi Nyomtatványok c. bibliográfiai összeállítás 16. századi anyagának unikumpéldányait képviseli. Ezek az örökösök kapzsiság akkori hivatalos szervek szűkkeblűsége miatt lipcsei licitáción a British Museumba kerültek.

78 Ha azokat a könyveket LITERATI még NAGY István előtt eléri, a JANKÓviCH-csatornán keresztül minden bizonnyal az OSZK polcaira kerültek volna. S ha netán a körmendi BATTHYÁNY-gyűjteményt annak idején sikerült volna „kifosztania", aligha siránkoznánk a második világháború során ott elpusztult értékes, ugyancsak 16. századi magyar nyomtatványok unikum-példányaival is rendelkező anyagon. Bármennyire üzletember volt is, akitől nem álltak messze az üzleti fogások, de amellett fűtötte az a korára jellemző nemzeti lelkesedés, amelyet grazi élményeiről beszámolva így fogalmazott meg Aquileában, 1842. július 10-én JANKOviCHhoz írt levelében: „az egész Johanneum pigmaleoni dolog — más lesz a' Pesti Museum!" 77. OSZK Kézirattár Fol. Hung. 1365. Vö. TÓTH Béla: Magyar ritkaságok. Bp. 1899 * 5-18.1. 78. Vö. KELECSÉNYI Ákos: A Nagy István-féle gyűjtemény. A Magyar Könyvszemle. 1966. 158-163. 1. 326