AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Borsa Gedeon: Nyomtatványok Manlius kötéstábláiban

lebbi vizsgálat alá venni e körülmény valószínűsíthető okait. BRENZ posztilláinak e horvát nyelvű fordítása, amint ezt HADROVICS László megállapította, magyaros helyesírási irányt követ,

44 s a horvát nyelvű protestáns kiadványok közül a legutóbbi évekig időrendben a legkésőbbi nyomtatvány veit. E regensburgi könyv magyar vonatkozásaival különösen PAYR Sándor foglalkozott

45

. Ezek szerint a fordítás munkáját Antun DALMATIN és Stepan CONSUL (Istranin) végezték, akik azt Johann WEISSPRIACH AUF FORCHTENSTEIN és Maximilian POLLHEIM AUF OTTENSCHLAG Kismarton környéki földesuraknak ajánlották. POLLHEIM veje volt WElSSPRiACH-nak. Ok ketten hívták meg az említett két lutheránus horvát fordítót még 1567-ben, hogy Regensburgból telepedjenek át Nyugat-Magyarországra. E tájra, a mai Burgenlandba, a 16. század második negyedében jelentős számú horvát húzódott fel délről, a törökök elől. Ezek a protestáns horvátok hívták meg lelkipásztoraiknak a két neves férfit Németországból. Kettejük közül csak CONSUL jött el hazánkba, és itt WEISSPRIACH oltalma alatt, 1579-ig bekövetkezett haláláig, Fraknó és Kismarton vidékén működött. Anna nevű lánya másodszor LACKNER Ádám soproni aranyműveshez ment férjük, így nevelőanyja lett a neves soproni polgármesternek, LACKNER Kristófnak. Ezek után nem csodálható, hogy e kötetből, amely tehát lényegében a nyugat-magyarországi horvátok számára készült, ma az egyetlen teljes regensburgi és csak a második részt tartalmazó zágrábi példányon kívül egyedül a budapesti Egyetemi Könyvtár őrzi e posztilláskötet mindkét részét címlap nélkül, amelyhez most ez a kiáztatott soproni töredék csatlakozik. Hogy ez utóbbiak hogyan kerültek MANLIUS könyvkötőműhelyébe, arra csak feltevéseket lehet megkockáztatni. Az egyik lehetőség, hogy MANLIUS, még ljubljanai működése során, mint könyvkereskedő árusította ezt a regensburgi kiadást. Ismeretes ugyanis, hogy nyomdászunk a könyvkötésen kívül könyvek eladásával is foglalkozott

46

. Hír van arról, hogy a Németországban kiadott délszláv nyelvű protestáns könyvek kelendősége — CONSUL egyik levelének tanúsága szerint — éppen Ljubljanában volt igen alacsony.

47 Elképzelhető tehát, hogy MANLIUS magyarországi tevékenysége során is árusította ezt a BRENz-féle horvát nyelvű posztillás kötetet. Ez esetben a raktáron eladhatatlanul visszamaradt, vagy sérült példányként került bele az 1598. év végén készült kötés tábláiba. CONSUL nyugat-magyarországi kapcsolatai és tartózkodása a regensburgi nyomtatvány hazai makulatúrájának más magyarázatára is módot nyújt. Lehetséges, hogy — akár az ajánlás két címzettjének családjában, akár magának CoNSUL-nak hagyatékában — e kiadványból nagyobb számban maradtak példányok, amelyek egy részét átvette terjesztésre MANLIUS, vagy mint makulatúrát — akár közvetlenül e forrásokból, akár már egy magános által használt és megviselt példány szétbontásával — szerezte meg. Időrendben a következő soproni naptár, amelyik tábláinak átvizsgálására sor került, az 1602. esztendőre készült. Ebből négy üres és húsz negyedrét alakú, nyomtatott papírlevél került napfényre. Ez utóbbiak közül kettő német, míg a többi 18 délszláv nyelvű szöveget tartalmaz. A nyomdai kiállítás, a betűtípusok 44. MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei. 1951. (1), 168. 1. 45. A dunántúli evangélikus egyházkerület története. I. Sopron 1924, 26. 1. — Evangélikus Egyházi Élet. 1915. 191 — 193.^1. 46. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve. 1970—1971. 301 — 321. 1. 47. PAYR, i. m. 570. 1. 181