AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)
II. A könyvtári munka elvi és gyakorlati kérdései - Kastaly Beatrix: A hírlap restaurálás néhány kérdése, különös tekintettel az Országos Széchényi Könyvtár állományára
hez tudnak kapcsolódni. Ebben az esetben sem valószínű a kémiai kötés létrejötte, inkább a nyomás és a ragasztóanyagok hatására bekövetkező — esetleg csak átmeneti — összekapcsolódás történik. Gyakorlatilag valamennyi használatos eljárás növeli az összetartó erőket és az egymástól eltávolodott részecskék között egyfajta anyagi összeköttetést hoz létre. írásomban csak két, modernebbnek nevezhető módszerrel kívánok foglalkozni. Ezeket hírlaprestaurálási munkánk kialakításában alapvetőnek tekintjük, mert a követelményeknek viszonylag a legjobban megfelelhetnek. 1. Laminálás Régóta ismert és alkalmazott módszer a papír erősítésére a „kasírozás", amelynek során a papír egész felületét — mindkét oldalról — átlátszó és erős papírréteggel ragasztják be. Ennek „legfinomabb" formája hosszúrostú japán selyempapír felhasználásával történik, ha azt valamely semleges, lassan öregedő, rugalmas, nem színeződő ragasztóval rögzítik. A technikai kivitelezés ebben az esetben is problematikus, főleg ha nagy teljesítményt kívánnak vele elérni (a ragasztó gyors, egyenletes felhordása, a japánpapírok buborékmentes lesimítása, a szárítás megoldása). Valószínűleg ezek az okok és az 1930—40 körül már nagyobb választékban gyártott műanyag fóliák alkalmazásának lehetősége vezetett a laminálási eljárás kialakításához. 1933-ban alkalmaztak először termoplasztikus ragasztóanyagokkal bevont fóliákat (nitrocellulóz, cellulózacetát) dokumentumok erősítésére. Ezek maradandó védelmet még nem nyújtottak, mert a műanyag néhány év múlva lehámlott, a ragasztó pedig beszívódott a papírba, és elszíneződéseket okozott 28 . A BAEROW-féle lamináló eljárás a mai rétegező módszerek őse, amely már kezdettől fogva alkalmazott savközömbösítést is, s ezáltal megakadályozta, hogy a sav a műanyagot is elroncsolja. Az USA-ban és Nyugat-Európa legtöbb országában, ill. az országok egyes intézményeiben BARROW nyomán ma is cellulózacetátot használnak, természetesen rgasztó nélkül. A cellulózacetát termoplasztikus műanyag, hő és nyomás hatására meglágyul, behatol a papír pórusaiba és homogén egységet alkot vele. A cellulózacetát fólia egy sor értékes tulajdonsággal rendelkezik: vegyi és biológiai hatásoknak ellenáll, a papírt a fizikai szennyezésektől is jól szigeteli, hajlékony, a bevont szöveg optikailag megfelelő, a fólia sem a papírt, sem a nyomdafestéket nem károsítja. Acetonnal teljes mértékben eltávolítható. Fogyatékossága, hogy viszonylag kicsi a szakítószilárdsága, ezért az eredeti papír—műanyag együttest japánpapírral szükséges megerősíteni. Ezenkívül és emiatt a legvékonyabb cellulózacetát fólia is jelentős vastagság- és súlynövekedést okoz. A műanyag számára megfelelően magas hőmérséklet (140—150 °C) a papírban káros folyamatokat indíthat meg. Ezen hátrányos tulajdonságok miatt keresték más műanyag fóliák felhasználási lehetőségeit is; az 50-es években a Szovjetunió Iratkonzerváló és Restauráló Laboratóriumában kidolgozták az iratok vékcny polietilén fóliával való restaurálásának eljárását. A polietilént 110—115 °C-on, 4,5 kg/cm 2 nyomással 0,5—1 perc 23. BiRaow, W. J.: Dokumentumok restaurálási eljárásainak kiértékelése. (An Evaluation of Document Restoration Processes.) = Könyvtári Tájékoztató. 1955. 8. 43-49. p. 138
