AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Grassalkovics Antal aforizmái

amit az ország lehető kímélésének nevezhetünk. Ezért támogatta a Habsburg-ház külső hatalmi céljait: a birodalom megtartásáért, esetleg növeléséért folytatott háborúkat. „Tanátsos a' Királyoknak Birodalmak nagyobbítására utat mutatni; mert így új mód gyök lévén szerezhetni; nem kinteleníttetnek mindenkoron tsak egy Országot préselni, és fejni."

128 Éppen ezért nem ellenezte a hódító háborúkat sem, és nem sokat várt a jogra hivatkozó tárgyalásoktól, hanem az aktív cselekvést ajánlotta a területszerzés érdekében: „Idegen Országok állig valaha józan, és helyes okokkal nyerettetnek, hanem erőszakkal. Mert az illyetén okok ellenkezőkkel ismét semmivé tétetődnek."

129 A területszerzés érdekében pedig a háborúnak az ellenség földjére vitelét ajánlotta — ami egyébként korának általános stratégiai elve is volt. Nem volt híve a defenzívának. ,,Tanátsosbb á

> háborúságot indító ellenséget meg-előzni, és az ő főidén táborozni, hogy sem be-várni; mert illyenképen a'mi Országunk nem rontatik, az ellenség pedig országnak pusztulásában is eleget veszt. "

13

° GRASSALKOVICS 1744-ben maga is a hadszíntérre ment, s talán éppen itt szerzett tapasztalatai bírták rá korábbi, a defenzív harcmodort pártoló álláspontja

131 megváltoztatására. Közelről látva a császári tábornokok tehetetlenségét és kapkodását, az iniciativa hiányát, érlelődhetett meg benne az a meggyőződés, hogy a Sziléziáért folyó háborút csak bátor támadással lehet megnyerni. Véleménye nem maradt elszigetelt; arra vall, hogy később, a hétéves háborúban NÁDASDY Ferenc a támadó harcmodort alkalmazta. Gondolatai mögött tehát történelmi valóság állt, olyan ember valósága, aki nemcsak tanácsol, de részt is vesz a nagypolitika intézésében. Érdekes itt megjegyezni, hogy a kamaraelnök a háborúval szükségképpen együttjáró „préselést" milyen módon korlátozta és kamatoztatta a maga javára. Bár ezt nem írta le, de az akkori helyzetből kitűnik, hogy Magyarország az osztrák örökösödési háborúban is, később, a hétéves háború idején méginkább főként a szállító, a hadseregellátó szerepét játszotta, ami a pénz beáramlásával és a nemesi birtokosok megvagyonosodásával járt. A nemesi felkelések és az újoncozások révén előállt véráldozattal szemben a nemesség nagy anyagi hasznot húzott, kivált a nagybirtokosok. GEASSALKOVICS is haszonélvezője volt a háborúnak. Viszont éppen ez az ellátó szerep okozta, hogy az ország a birodalom véráldozatából lényegesen kisebb mértékben vette ki részét, mint az örökös tartományok. Elég a korszaknak plébániai anyakönyvekből lemérhető népmozgalmi adataira egy pillantást vetni, és máris kitűnik, hogy az ország különböző városain átvonuló és hosszabb-rövidebb ideig (nemegyszer éppen hadkiegészítés és begyakorlás céljából) állomásozó ezredek tiszti és legénységi kereteiben milyen feltűnően kevés volt a magyar hangzású név, még a magyar tulajdonos által fenntartott, magyarnak minősülő ezredekben is. Pedig a vérveszteségek nagyok voltak; a betegségek, fáradalmak is folyvást tizedelték a katonák sorait. Ez szinte sugallja azt a gondolatot, hogy a kamaraelnök — a hazai jobbágyság teljesítőképességének fokozása érdekében, de nyilván saját gazdasága érdekében is, — olykor talán távol tudta tartani a toborzótiszteket a jobbágyok házacskáitól; ez pedig a török időkben és a Rákóczi-szabadságharcban megritkult magyar nép számára akkor 128. 1/6. 129. 1/10. 130. IV/3. 131. Correspondentia Autographa Praelatorum Magnatum Hungáriáé idomate patrio saec. XVIII. OSZK Kézirattár, Fol. Hung. 168, ff. 138 (139)-(140). 340