AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Borsa Gedeon: Joannes Manlius könyvkötői tevékenysége

nyomdájára vonatkozólag is. Csak egyetlen esetbenj az Akadémiai Könyvtár példányának kötésén alkalmazott vasalást a.táblák négy-négy sarkának megerősítésére. Ez azonban kivétel, amit vagy a kötet rendkívüli vastagsága tett szükségessé (11 cm!), vagy a megrendelő igényelte. MANLITJS a tábláknak a gerinccel ellenkező oldalon történő összefogására általában textil, ritkábban bőrszalagot (pl. Güssing 2/8) használt. A szalagok szélessége a nyolcadrét alakú könyveknél hat, a negyedrétűeknél pedig tíz mm széles. Ezek többnyire már csak kis csonkokban maradtak fenn, de így is megállapítható, hogy csíkos vagy mintás szövésűek, amelyekhez piros, zöld és kék színeket használtak fel. A gerincen érzékelhető fűzések száma természetesen függött a kötet méretétől: a nagyobb fóliánsoknál hetet, a kisebbeknél hatot, a negyed- és nyolcadrétűeknél pedig ötöt alkalmazott. Az ezeket eláruló domborulatok mezőkre osztják a gerincet, amelyek közepébe MANLITJS előszeretettel helyezett el egy-egy (ritkábban két) bélyegzőt. Amennyire ezt néhány megbomlott kötés esetében tapasztalni lehetett, a gerincen a fűzések megerősítésére középkori hártyakéziratokból vágott csíkokat használt. A metszéseket gyakran színezte, méghozzá előszerettel zölddel, néha azonban pirossal is (pl. Güssing 3/71, 2/50—52). Egy esetben régi aranyozás és díszítés nyomai ismerhetők fel a metszésen (Sopron 1605). A díszítő elemek lenyomata többségében ma már színtelen, de soknál elfeketedett fémes nyomot lehet látni, amely ezüstözésre, vagy inkább rosszminőségű aranyozásra utal. Az eredeti aranyozás csupán nagy ritkán, elsősorban a mélyebben ülő részeken maradt meg töredékesen. Egyedül a németújvári 3/215 jelzetű kötésen, annak is az első tábláján csillog ma is eredeti pompájában az aranyozás. Az ennél alkalmazott három lemez (B, D és E jelű) két továbbival (A és C jelű) együtt külön csoportot képez, amelynek tagjai az érett reneszánsz alakját és mintáit viselik kissé keleties vonásokkal. Használta azonban MANLITJS ezeket a lemezeket készletének más csoportjaival együtt is, amelyek ezzel szemben a késői gótika, illetve a korai reneszánsz formajegyeit mutatják. Legrégibbnek két gótikus bélyegző (a és d jelű) minősíthető, amelyek közül az egyik, a fenti nyilvántartásban ,,d"-vel jelölt nagyméretű, S-idomú, hajlított levél az 1580-as években nyomtatott három kiadvány Manlius-féle kötésen fordul elő részben a gerinc, részben a táblák díszítésére. Mint Sz. KOROKNAY Éva szíves volt közölni, ezt a bélyegzőt — eddig még nem publikált kutatásai során — már regisztrálta egy, a 15. század végén Laibachban, a mai Ljubljanában működött könyvkötőműhely készletéből. MANLITJS ebben a városban szerezhette meg ezt, a már akkor is közel százéves bélyegzőt. Ez az eset is mutatja, hogy a régi könyvkötéseket díszítő elemek következetes és rendszerezett gyűjtése milyen sok összefüggés felismerésére vezethet. Ezek segítségével egyre világosabban lehet majd látni a magyarországi könyvkötészet történetének igen szép, de ma még nem egészen áttekinthető területén. Ismereteink rendkívüli gazdagodására lehet majd az ilyen munka során számítani. Külön figyelmet érdemel MANLITJS lemezeinek másik, különleges csoportja, a címeresek. Ezek ugyanis némi eligazítást nyújtanak keletkezésükről, illetve korábbi felhasználásukról. Az ismertetett kötéseken összesen négy ilyen díszítő elem fordul elő: Ausztria, Krajna, továbbá az Aursperg és a Rain család címere. MANLITJS — mint köztudott — Magyarországra jövetele előtt Krajnában, annak fővárosában, Laibachban (a mai Ljubljanában) dolgozott 1575 és 1580 318