AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

III. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Somkuti Gabriella: Széchényi Ferenc nemzeti könyvgyűjteménye

Ha SZÉCHÉNYI nem vásárolná továbbra is a könyveket, nem volna mivel megtölteni a katalógus pótkötetét.

28 Voltak olyan hazai szerzők, akik továbbra is SZÉCHÉNYI Ferenchez küldték el a nemzet könyvtárába szánt műveiket. SZÉCHÉNYI köszönőleveleiben sohasem felejtette el megemlíteni, hogy a kapott műveket „örökös emlékezetekre" a készülő katalógusba felvéteti.

29 A második pótlás — ugyancsak TIBOLTH munkája —1807-ben jelent meg, SZERDAHELYI György Alajos egyetemi tanár, váci kanonok előszavával. Az előszó az alapító szokásos magasztalásán kívül különösen arra hívja fel a figyelmet, hogy az országos könyvtár léte és ilyen arányú gyarapítása ösztönzően hatott nemzeti irodalmunk lappangó értékeinek megmentésére, és összegyűjtésére, A könyvtár ügye közügy, a haza minden polgárának buzgalmára és áldozatkészségére szükség van a könyvtár fenntartásához és fejlesztéséhez. SZÉCHÉNYI könyvvásárlásai és küldeményei a pesti könyvtár részére a továbbiakban sem szakadtak meg, bár különböző bajok (betegsége, gazdasági nehézségek, MiLLERrel való nézeteltérések) miatt — különösen 1811 után — érezhető csökkenés állt be. A katalógus harmadik pótkötete is nehezen készült. MILLER nem küldte el az új gyarapodást, máskor meg arról írt SzÉcnÉNYinek, hogy a munkát ő maga vette át, hogy SzÉCHÉNYit ettől megkímélje.

30 Holott SZÉCHÉNYI Ferenc erőteljesen ragaszkodott ahhoz a jogához, hogy a könyvtárat, míg él, gyarapíthassa és a katalógusokat maga rendezhesse sajtó alá. Világosan kifejti ezt 1812. szeptember 8-án a nádorhoz írt folyamodványában: „Örömest beszállítottam volna a nemzeti intézetbe ezen alkalommal azon nyomtatványokat és kéziratokat is, a melyeket a katalógus legutolsó pótkötetének megjelenése óta szereztem be nagyobb mennyiségben; miután azonban Millernek sohasem tetszett azon könyvek címeit, a melyeket vagy az egyes szerzők, vagy pedig a helytartótanács küldött be, velem közölni, hogy a királyi kiváltságlevél második pontja értelmében a további pótlékok közreadhatók legyenek, — másodpéldányokra pedig pénzt kiadni és ezeket Pestre szállítani, főleg a mai viszonyok közt, feleslegesnek tartottam. Fenséged is be fogja látni, hogy úgy a könyvek beszerzésében, mint a katalógus további kiadásában önhibámon kívül lettem megakasztva. Nehogy pedig másnak mulasztása még tovább is akadályozzon a magamra vállalt kötelezettség teljesítésében, méltóztassék Millernek kegyesen meghagyni, állítsa össze a II. pótkötet kiadása óta beérkezett könyvek címeit, osztályozza ezeket és küldje el nekem Bécsbe, a hol örömmel fogom ezeket, az általam vásárolt munkákat is hozzáadva, cenzúra alá adni, átnézni és kinyomatni, annál is inkább, mert tapasztalásom szerint ezt itt kisebb költséggel történhetik meg, mint Pesten; ugyanezt az eljárást követvén a kézirat-katalógusnál is, ha a III. pótkötet kiadása iránt Fenségednek intézkedni méltóztatik."

31 A dolog azonban ennyiben maradt, a katalógus harmadik supplementuma sohasem készült el. Ma már csak a könyvekbe ütött korabeli bélyegzőkből lehetne megállapítani, milyen könyvek származnak SZÉCHÉNYI Ferenctől és melyeket szerzett a könyvtár önállóan, ajándékozás vagy kötelespéldányok révén. A kétféle pecsét („Ex Bibi. Com. F. Széchényi", és „Ex Museo Hungarico"), melyeket ezekben az években használtak, világosan utal erre. Hogy SzÉCHÉNYinek mennyire eleven gondja volt a katalógusok ügye, mutatja ezt végrendelete is: az 1814-es első változat a soproni könyvtár eladásából befolyt összegeket szánja a kiadás 28. KOLLÁNYI, i. m. 139. 1. 29. Vö. SEBESTYÉN Gyula i. m. 175 — 198. 1. 30. MILLER levele 1810-ből. Idézi KOLLÁNYI, 202. 1. 31. KOLLÁNYI, i. m. 297 — 298. 1. 183