AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

III. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Berlász Jenő: Jankovich Miklós könyvtári gyűjteményeinek kialakulása és sorsa

2. A JAKKOViCH-féle könyv- és kéziratgyűjtemény kialakulásának és állományának feltárásához az említetteken kívül főképpen az 1832-ben megvásárolt és a Széchényi Országos Könyvtárba a gyűjteményekkel együtt bekerült kéziratos katalógusok szolgáltak alapul. 3. A JANKOViCH-gyűjteményeknek a Magyar Nemzeti Múzeum, illetve a Széchényi Országos Könyvtár számára történt megszerzését pedig a) részben könyvtárunk igazgatóságának ügyviteli iratai, b) részben az Országos Levéltárban őrzött nádori levéltár (Archívum Palatinale) iratai alapján tisztáztuk. Ami a feldolgozást illeti, először JANKÓVICH kulturális hivatásának kibontakozását, aztán gyűjteményeinek kialakulását, végül a gyűjtemények sorsát kívánjuk bemutatni. I. EGY RENDKÍVÜLI HIVATÁS ÉBREDÉSE 1. Középnemességünk viszonya a tudományossághoz Társadalmi szerepét tekintve JANKOVICH Miklós különös jelenség volt Napóleon-kori és reformkori táblabíró-nemességünk körében. Rendkívülisége életprogramjának, élethivatásának sajátszerű kulturális irányában és tartalmában nyilvánult meg. Vérbeli literary gentleman volt: könyv- és kéziratgyűjtő, bibliofil és bibliográfus, szépművészeti és iparművészeti gyűjtő, régész és történetkutató, irodalom- és tudományszervező, játékszíni mecénás és még sok egyéb. Ez a beállítottság inkább egy arisztokratához illett, mint egy középnemeshez. Nem úgy értendő ez, mintha középnemességünk általában híjával lett volna a magasabb műveltségnek, a szellemi érdeklődésnek és aktivitásnak. Hiszen tudott dolog, hogy közéletünknek ez a vezetőrétege a reformáció és ellenreformáció idejétől kezdve fokozatosan teljes egészében intellektualizálódott: hordozója lett egy sajátos késő-humanista retorikus-jogi műveltségnek.

3 A felvilágosodás óta pedig BESSENYEIVÉ az élen soraiból kerültek ki az anyanyelvűség nevében végbement kultúraújítás legsúlyosabb szavú támogatói. KAZiNCZYnak az egész országra kiterjedő levelezése kitűnő tanúságtétel arról, hogy a 19. század elején mennyire tipikus volt a könyvolvasó, tollforgató, írói babérokra vágyó középnemes alakja. Azt is tudjuk, hogy a jómódú, polgárosodó nemesség körében megjelent a BERZEVICZY Gergely-szerű közíró is: a gazdasági-társadalmi-politikai korszerűsödés előharcosa. Ám volt egy területe szellemi életünknek, amelyen középnemességünk nemigen volt hajlandó szerepet vállalni, ti. a tudományos tevékenység. A természeti és társadalmi valóságra irányuló kutató érdeklődés és feltárás mint életfeladat, életcél alig gyakorolt vonzóerőt a táblabírákra. Vajmi ritka eset volt az olyan birtokos nemes, aki hivatást érzett valamiféle tudós búvárkodásra. Ha imittamott felbukkant is egy-egy efféle különc, általában az sem tudott a dilettantizmus fokán felülemelkedni. Még a sajátszerűen nemesi jellegű és érdekű hazai történelemmel és régészettel való kutató-gyűjtő foglalkozás iránt sem mutatkozott meg e rétegben komoly készség; SZIRMAY Antal, FEJÉRVÁRY Gábor és 3. A nemesség intellektualizálódásáról HAJNAL István: Az osztálytársadálom. = Magyar Művelődéstörténet. Szerk. DOMANOVSKY Sándor. V. köt. 163—200. 1. 110