AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

II. Nemzetközi könyvtári élet - Gombocz István: Az IFLA Nemzetközi Kiadványcsere Bizottságának 40 éves működése

csereanyaggal, b) a világot folyamatosan tájékoztatni kell a rendelkezésre álló csereanyagról. Ami a csereanyag típusait illeti, a Bizottság az első 25 év során főleg az egyetemi disszertációkkal volt elfoglalva. A háború előtti elszórt és tervszerűtlen javaslatok inkább a disszertációk túl bőséges mozgását akarták ésszerű mederbe terelni és már akkor felvetették, hogy a disszertációkat más tudományos kiadványokkal is lehet viszonozni. A háború után annyiból változott lényegesen a helyzet, hogy a németországi, franciaországi stb. intézkedések következtében, melyekkel a disszertációk kötelező kinyomtatását eltörölték, elapadt a kiadványcsere fő forrása, ezért a Bizottságnak főleg a megszakadt kapcsolatok helyreállításával, továbbá azzal kellett foglalkoznia, hogy egyáltalában elegendő csereanyag álljon rendelkezésre. A. KESSEisrnek, a Bizottság akkori elnökének kétségtelen érdeme, hogy széleskörű anyaggyűjtéssel több éven át részletes helyzetismertető jelentéseket állított össze a háború utáni helyzetről és különösen fontos volt az, hogy befolyást tudott gyakorolni a németországi „Druckzwang" újbóli és részleges bevezetésére. A Bizottság csak habozva és csak lépésről lépésre ment át más kiadványtípusok területére. 1955-től fogva igen nagy figyelmet fordítottak a hivatalos kiadványokra, ami oda vezetett, hogy 1964-ben külön Albizottságot létesítettek e kategória gondozására, amely később teljesen önállósult. Sajnos, a Bizottság a duplumokat, helyesebben a fölöspéldányokat csak alkalmilag vonta be érdeklődési körébe, eredményeket ezen a téren nem igen tudott felmutatni. A kereskedelmi kiadványoknak a nemzetközi cserébe való beillesztését fokozatosan elfogadta ugyan a Bizottság, de e témával bővebben nem foglalkozott; minden bizonnyal e téren még sok nehézséggel kell majd megküzdeni. Ami a második alapfeltételt illeti, vagyis azt, hogy a csereanyagról megfelelő folyamatossággal és teljességgel kell a világot tájékoztatni, e tekintetben a Bizottság nem eredménytelenül tett közzé újabb és újabb felszólításokat. Már a kezdettől fogva szorgalmazta a Bizottság a különféle bibliográfiák és jegyzékek kibocsátását. Eleinte a disszertációk, később a hivatalos kiadványok rendszeres jegyzékbefoglalását követelte a Bizottság, éspedig ismételten, számos alkalommal. Az első felszólítást még J. EMLER tette meg 1932-ben, őt nemsokára GÜINARD követte. A. KÉSSEN későbbi szisztematikusabb ösztönzései valószínűleg eredményesen befolyásolták az illetékes könyvtárak és intézmények elhatározásait bibliográfiák és jegyzékek megjelentetésére. Ugyanez mondható a hivatalos kiadványokat közlő bibliográfiákról is, bár itt a felszólítások gyakorisága mintha nem lett volna arányban az eredményekkel. Sok figyelmet fordított a Bizottság a valamennyi többi csereanyagra vonatkozó információ eszközeire is. Már 1930-ban megkeresték ez ügyben a Nemzetek Szövetsége mellett működő kulturális intézményt, amit azután 1939-ben újra megismételtek. Talán nem becsüljük túl a Bizottság befolyását, ha feltesszük, hogy ismételt sürgetései az UNESCO-féle Cserekézikönyv ügyében nem maradtak hatástalanok, különösen talán ami a Cserekézikönyv formáját, belső elrendezését illeti. Itt említhetjük meg a Bizottság legújabb tervét, amellyel e Kézikönyv második részét újból ki kívánja adatni. Valószínűleg szerepe volt a Bizottságnak abban is, hogy az UNESCO már két évtizede rendszeresen közli a csereközpontok címeit könyvtári közkmyében. Ami a nyelvi korlátok leküzdését illeti, megemlíthetjük itt azt a pozitív 101