AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

II. Az OSZK történetéből - Dezsényi Béla: Fejezetek az Országos Széchényi Könyvtár gyarapítási politikája és állományának fejlődése köréből a két világháború között

feladatok felismerését és az azokhoz való lehető gyors alkalmazkodás készségét mutatja, hogy a Könyvtár irattárának tanúsága szerint az igazgatóság már 1919. szeptember 12-én megbízza Sikabonyit, hogy „a Komáromban megjelenő és megjelenendő sajtótermékek (lapok, könyvek füzetek s mindenféle aprónyomtatványok) összegyűjtéséről gondoskodni szíveskedjék. Az összegyűjtött anyag árát az intézet annak szállítása után köszönettel azonnal ki fogja egyenlíteni."

109 Hogy Sikabonyi ekkor rögtön és személyesen elutazott-e Komáromba, az nem világlik ki az iratokból. De tény, hogy 1919. november 24-től 1920. február 24-ig valóban Komáromban élő szüleinél tölti rendkívüli szabadságát — és ezt a szabadságot, valószínűleg azért, mert Melich a minisztériumhoz intézett felterjesztésében nemcsak hivatali érdekre, hanem szociális okokra is hivatkozik, nehezen, csak ismételt iratváltás után engedélyezik

110 — és erről a szabadságról máris tekintélyes eredménnyel tér vissza: 153 könyvet, 3679 hírlapszámot, 549 plakátot, 110 aprónyomtatványt, továbbá pnypagandakártyákat (?), katonai iratokat és röplapokat hoz magával. A gyűjtés legkülönfélébb módjait használja fel, messze Komáromon túlról is szerez be Csehszlovákiában megjelent magyar és más anyagot. Összesen 1100 cseh koronát ad ki, az anyag nagy része azonban ajándékból származik, főleg nyomdákból és szerkesztőségektől kap személyes összeköttetések igénybevételével ingyen példányokat; a komáromi újságokra 1919. december 1-től kezdődően a saját (illetve szülei?) számlájára előfizet (Hírek, Komáromi Lapok, Komáromi Újság, Vagyunk, Őrálló). A további szállítást is megszervezi az akkor még sem végleges határnak, sem demarkációs vonalnak nem számító válaszfalon át. Az eredmény most már magától értetődővé tette, hogy Sikabonyit 1920 júliusában és augusztusában újabb szlovákiai gyűjtőútra küldték, s azután ezek az utak többé-kevésbé rendszeressé váltak.

111 Közben a Könyvtár megkísérelte hatósági segítség igénybevételét is a gyűjtés rendszeresebbé tételére, de úgy látszik kevés sikerrel. 1920 szeptemberében megállapodás létesült Asztalos Béla komáromi

112 alispánnal, amelyet inkább annak jellemzéséül érdemes idézni, mennyire tisztázatlan volt a gyűjtés határa. A könyvtár előtt még a régi teljes gyűjtőkör lebegett, amikor meghatározta, mire terjedjen ki a figyelme, nem valami soviniszta vagy irredenta indokolású maximaiizmus — de tény, hogy a célkitűzések túlmentek a lehetőségeken. Eszerint 1919. január l-ig visszamenőleg (!) gyűjtendők volnának: „1. A cseh-tót közt. területén megjelent magyar nyelvű nyomtatványok (hírlapok, kőnyomatosok, térképek, tankönyvek és egyéb nevezetesebb könyvek); 2. Mindennemű tót nyelvű nyomtatvány, amely a köztársaság területén jelenik meg; 3. mindennemű — e területen megjelenő — német nyelvű kiadvány (a szorosan vett Csehország nem jön számításba, csak a Slovensko; 4. Cseh nyelvű politikai röpiratok, cseh-tót egységet tárgyaló és az ú.n. Slovensko állapotával foglalkozó könyvek, és a Slovensko-ról készült tankönyvek." Nem gyűjtendők viszont: ,,az ú.n. Ruska Krajna nyomtatványai és az Osztrák Közt. területén megjelenő és a Slovensko-ban terjesztett magyar és más nyelvű nyomtatvány, mert ezek gyűjtését a könyvtár más úton kívánja megoldani." A gyűjtést a komáromi Nyilvános Könyvtárban és ennek neve alatt kérik végezni; egyelőre itt is tárolnák az összegyűlt anyagot. A felhívás alapján dr. Alapy Gyula vármegyei föle véltáros megkezdte a gyűjtést a megszállott területen, és előzetes költségvetést nyújtott be a könyvtárhoz a várható anyagi megterhelésről.

113 A könyvtár a még teljesebb szerzeménye132