AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Pergel Ferenc: A Magyar Csillag (1941—1944)

A HÁBORÚ ÉS A FASIZMUS ELLEN Illés László Az antifasiszta irodalomról című tanulmányában így összegezte a Magyar Csillag és Illyés Gyula, meg a magyar irodalom vállalkozását: „A Nyugat nyomdokait követő Magyar Csillag Illyés Gyula vezetésével megpróbálja szekértáborba gyűjteni a demokratikus irodalom legjavát, megszólaltat népieseket, polgárokat, sőt munkásírókat (sic)! is és a fiatal szocialista lírikusokat. A fojtogató, nehéz viszonyok között a Magyar Csillag erőfeszítései mégis egy visszafojtottabb hangvételű rezignációba csendesednek, s kizárólag a magyar értékek átmentésében torkollanak."

65 A tények — amelyek a kutatás nyomán felszínre kerültek — elvégzik a megállapítás módosítását. Addig is a Magyar Csillagról a következőket lehet megállapítani: Szó sem volt arról, hogy a Magyar Csillag gárdája csak a magyar értékek átmentésére, őrizgetésére vállalkozott volna. Sőt! Amikor a Nyugat szellemét és örökségét vállalta, akkor az emberiség évezredes kultúráját is vállalta, de nem megőrzésként, hanem fegyverként, amely harci eszköz a fasizmus és a háború borzalmai ellen. A magyar irodalom értékeit sem mentette csupán, illetve nem mentésről volt szó elsősorban. A korral szemben idézte, harcba szólította Petőfit, Madáchot, Aranyt, Vajdát, Tolnait, Adyt, Babitsot, Kosztolányit, József Attilát és még életében Móriczot. És tőle vissza irodalmunk kezdetéig megidézte az egész magyar irodalmat. Idézték a szerzők Márciust, Móricz ürügyén idézték Rózsa Sándort és Dózsát, Illyés pedig a Hunok Párizsban című nűvében hitet tett Tizenkilenc és a nemzetközi munkásmozgalom mellett. Hogy ez mit jelentett, arra választ ad a napilapok hangorkánja Tizenkilenc ellen, a „betyárvilágot" idéző tajtékzás a Rózsa Sándor megjelenésekor, és már idéztem részleteket abból, ahogy a Magyar Csillag megjelenését köszöntötték a különböző sajtófórumok. Radnóti Miklós sorai nem voltak költői túlzások, amikor ezeket írta: ,,... írok, mit is tehetnék. S egy vers milyen veszélyes, / ... mert bátorság ez is, lásd, a költő ír ..."

60 Németh László, Móricz Rózsa Sándori fogadtatását jellemezve írta: „Aki egypár olyan betyár-botrányt mint ez végignézett: éreznie kell, hogy e csatákban, ahol a nyolcvanezer példányszámos újságtankok rohannak a gyalogos írókra, még a mellettük kigördülő ötszáz-kétszáz példányos folyóiratocskák is rosszul végzik a védelmet."

67 Az újságok támadása, a bírósági perek, a totális cenzúra ellenére a Magyar Csillag élt, és gárdája alkotott. Az ügyész, a sajtó, mindenki kioktatta, hogy mit kell tennie a hazáért, a győzelemért. így valóban bátorság volt — az alkotás tényén túl —, hogy valaki írt. Ez az időszak az alapvető fogalmak értékét érlelte. „Az író ír." Ha van író, akkor van irodalom. Ezt kellett számon tartania mindenkinek. Kegyetlen kegyelem az alkotás, az írás folyamata. Ennél kegyetlenebbvalami csak a nemírás. Nem véletlenül kiáltott fel József Attila: „... szólj ügyészedre, / ki ne tépje a tollamat!"

68 A Magyar Csillag munkáját, különösen a kritikák tematikáját figyelve és számba véve újra utalnunk kell arra a tényre, hogy a folyóirat megjelenése 1941—1944 közé esik. Ekkor Magyarország hadiállapotban állott a Szovjetunióval ós az angolszász hatalmakkal. E tények ismétlése és fokozott hangsúlyozása indokolt, mert a Magyar Csillagban ötszáznál több külföldi író művéről jelent meg kritika, tanulmány, esszé. 428