AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

III. Az OSZK munkáiból - V. Windisch Éva: Szabadpolcos történettudományi kézikönyvtár szerkesztésének néhány kérdésér?l

A fenti szempontok alapján begyűjtött könyvanyag még csak nyersanyaga egy történettudományi kézikönyvtárnak. Az elrendezés természetesen nem lehet azonos az itt vázolt dokumentumtípusok sorrendjével. Az anyag akkor válik élővé, használhatóvá, ha olyan szakrendben kerül felállításra, amely belső rendjének és a használat szempontjainak egyaránt leginkább megfelel. II. A TÖRTÉNETTUDOMÁNYI KÉZIKÖNYVTÁR SZAKRENDJE Míg a szabadpolcos kézikönyvtári szakirodalom teljes egyértelműséggel megegyezik abban, hogy a könyvanyagnak szakrendben kell a polcokon helyet foglalnia, addig az elrendezés részletkérdéseire általában nem tér ki. Nem tárgyalja azt sem, vajon vannak-e a szabadpolcon történő elrendezésnek olyan szempontjai, melyek eltérőek egy szakkatalógus vagy egy bibliográfia szempontjaitok Nem terjeszkednek ki sem a szakcsoportok ajánlatos nagyságára, sem a tárgyak alá- és mellérendelésének kérdéseire. Mint J. Stoltzenburg — a teljes könyvtári állomány szisztematikus felállításának kérdését tárgyalva — kijelenti: ezeknek a kérdéseknek irodalmi tárgyalása, tapasztalatok hiányában, még korai lenne.

9, A szakrend kialakításához a szakbibliográfiák — mint az anyaggyűjtés tekintetében is — csak részleges segítséget nyújtanak. A szakbibliográfia a folyóiratcikkek bevonásával és a duplikálás tetszés szerinti alkalmazásával könnyebben éri el a szakcsoportok logikus rendjét, s az egyes csoportok viszonylagos tartalmi teljességét. Emellett — mint láttuk — a kézikönyvtár olyan forrásanyagot is feltár, mely a történeti bibliográfiának nem feltétlenül anyaga. A lehetséges minták között első helyen Kosáry Domokos bibliográfiai szintézise áll, a Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába (I—

III. Bp. 1951 —1958.), mely 1825-ig halad. A két kötet 16 történeti periódusra, s összesen mintegy 600 szakcsoportra bomlik — de, mint bibliographie raisonnée, a fejezeteken belül bekezdésekkel, az anyag csoportosításával további tagolást ér el. A két kötet szakrendi elvei némileg eltérnek. Az I. kötet (1711-ig) korszakonként forrásokra (ezen belül elbeszélő forrásokra és iratkiadásokra) és irodalomra oszlik; az irodalom szak korszakonként a tárgyalt kérdéseknek megfelelően tagolódik; általában elkülönülnek a gazdasági, társadalmi és szellemi élet tárgykörei, míg a politikai történeti fejezetek szükség szerint bomlanak további alfejezetekre. A II. kötetben az egyes korszakok — kevés eltéréssel — négy fő fejezetcsoportra oszlanak: /. Általános rész (ez tartalmazza az elbeszélő forrásokat, a helyismereti irodalmat, a sajtót, az útleírásokat is), II. Gazdaság és társadalom? III. Politikai viszonyok, IV. Vallás. Szellemi élet. E kötetben az iratkiadványok a vonatkozó kérdés irodalma mellett, külön fejezetekben foglalnak helyet. Fenti — a bibliográfiában kitűnően bevált — rendszer felhasználása a kézikönyvtári szakrend megalkotásában csak igen sok módosítással lett volna lehetséges. Kosáry rendszerével ellentétben szükségesnek látszott a többirányú információt nyújtó anyag (személyiségtörténet, családtörténet, helytörténet) kiemelése, továbbá — a gyűjtés mélységének a kézikönyvtár célkitűzéseinek megfelelő különbözősége folytán — a források és feldolgozások elkülönítése; a különböző mértékben gyűjtött kétféle típusú anyagot hiba lett volna azonos rendszerbe erőszakolni. Emellett a bibliográfiában csak 1825-ig terjedő 600 szakcsoport 290