AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

II. Az OSZK történetéből - Horváth Viktor: Az Országos Széchényi Könyvtár kiadványai

-3. Forrásait illetően 1. az OSZK éves munkaterveit 1953-tól, beszámoló jelentéseit 1945-től (ez utóbbiakat az OSZK évkönyveiben is) és V. Waldapfel Eszter: Az Országos Széchényi Könyvtár a felszabadulás óta. OSzK Évkönyv 1957. Bp. 1958. 7—75. 1.) c. tanulmányát. Az 195.7-ig terjedő évek korszakolását is ebből vettem. •4. A Magyar Nemzeti Bibliográfia 1958. december 31-ig a Könyvfeldolgozó Osztály, a Magyar Folyóiratok Repertóriuma 1964. december 31-ig a Hírlaptár szerkesztésében készült. Utána mindkét kiadvány a Bibliográfiai Osztály munkakörébe került. -5. Az MNB és az MFR ,,1949-ig az Országos Széchényi Könyvtár kiadásában jelent meg, majd gazdasági okokból megkezdte Odüsszeáját a különböző kiadóvállalatok között. A Tudományos Folyóiratkiadó, a Közoktatásügyi Kiadó, a Tankönyvkiadó és a Lap­kiadó Vállalat után 1957-től a Bibliotheca közbeiktatásával lát napvilágot könyvtárunk­nak ez a terméke. A szellemi kiadó kezdettől fogva az Országos Széchényi Könyvtár . . . Ezen túlmenően a felsorolt különböző kiadók államilag szubvencionált gazdasági vállal­kozásaként tengődött." (Bélley Pál— F. Wendelin Lídia; i. m. 378. 1.) 6. „Könyvtárunkban, de országos viszonylatban is, ezekben az esztendőkben [1949-től 1952 közepéig] bontakozik ki az új magyar könyvtárügy perspektívája. De e körvona­lakon belül maguk a feladatok még homályosak, még kevésbé világos az új feladatok helye és elrendeződése. . . . Az új feladatok, a Könyvtár hatókörének kiszélesítése foly­tán mind nyomasztóbban megmutatkozó személyzeti és helyhiány kényszerűségéből elvet faragva, átmenetileg egy szűk prakticista irány erősödött meg, amely általában a tudományos munkát, de bizonyos mértékig és időnként szinte még a könyvtártudományt is a könyvtárosi hivatással, a jó könyvtáros fogalmával szembeállította. . . . Jellemző, hogy ebben a szakaszban, az 1946-ban megindult igen nagy jelentőségű Nemzeti Biblio­gráfián és a Folyóiratrepertóriumon kívül az Országos Széchényi Könyvtár kiadványa­ként egyetlen egy munka [az is egy kiállítási ismertető] jelent csak meg." (Waldapfel E. i. m. 14. 1.) '7. 2.042—13/1952. (V. 14.) M. T. számú határozat a könyvtárügy fejlesztéséről. (Népmű­velési Közlöny 1952. máj. 14. sz. 58. 1.) 8. ,,Az Országos Széchényi Könyvtár 1952-ben fennállásának 150 éves évfordulójához ért. Az esztendőt nem csupán ez az évforduló tette jelentőssé. A szervezetében végbement változás 150 éves fejlődésének legfontosabb szakaszát jelenti. ... A könyvtár ugyanis megalapítása óta a nemzeti könyvtár feladatainak ellátására volt hivatva, de egészen a felszabadulásig nem voltak adva azok a lehetőségek, amelyek a reáháruló feladatok ellátására alkalmassá tették volna s nem részesült olyan elbánásban, amely nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő állományánál és nemzeti könyvtár jellegénél megillette volna. ... A könyvtár feladatait a minisztertanács határozata az alábbiakban körvo­nalazta: ,Az Országos Széchényi Könyvtárat, mint az ország legnagyobb könyvtárát, a tudományos és tömegkönyvtárak legfontosabb segítőjévé kell fejleszteni. Feladata, saját könyvtári tevékenységének továbbfejlesztése mellett a módszertani és bibliográfiai segítségnyújtás a többi könyvtáraknak. Az Országos Könyvtári Központ feladatai közül az Országos Széchényi Könyvtár átveszi a bibliográfiai munkát és a nemzetközi könyv­csere feladatait. Az Országos Széchényi Könyvtárban központi könyvtártudományi módszertani kabinetet kell létesíteni." (Az OSZK 1952. évi jelentése bevezetéséből.) 9. ,,Ez az első esztendő [1952], amelyben a könyvtár évi tervében elvi könyvtárpolitikai célkitűzések is jelentkeztek. . .. Ebben a munkatervben már — bár még mindig elég bizonytalanul — tudományos feladatok is szerepeltek." (Waldapfel E. i. m. 17. 1.) 10. „.. , egész évi munkánkban fő törekvésünk volt, hogy munkánkat — a módszertani, bibliográfiai, felvilágosító stb. munkákban egyaránt — tudományos színvonalra emel­jük. ... A bibliográfiai munka terén az előző évvel szemben 1954-ben a tudományos, összefoglaló bibliográfiákat állítottuk előtérbe." (Az OSZK 1954. évi jelentéséből.) Bibliog­ráfiai tervek a magyar könyvészet köréből az OSZK 1953— 1956. évi munkaterveiben: A Magyar Könyvészet 1921 — 1935. kötetének folytatólagos adatgyűjtése; (1955-ből) az 1945— 1954. kötet sajtó alá rendezése és a nyomdának való átadása; hírlap- és folyó­irat-bibliográfia 1705— 1919. (1955-ben) az 1945— 1954-es ciklus anyaggyűjtése; a magyar drámatörténet bibliográfiájának összeállítása 1772-ből és az 1848/49-es plakát- és röplap­bibliográfia anyaggyűjtése. 11. ,,A minisztertanácsi határozat, hosszú történetében most először, világosan körvonalazza a Széchényi Könyvtárnak, mint nemzeti könyvtárnak a funkcióját és feladatait. E nagy pozitívum mellett azonban a végrehajtás során súlyos hibának kell tekintenünk azt, :.202

Next

/
Oldalképek
Tartalom