AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

II. Az OSZK történetéből - Kovács Ilona: Az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkája és kiadói tevékenysége 1936-1944

„Könyvtárunk kiadványai mindeddig bibliofil értékűek voltak, van köztük, amely «lnyerte az év „legszebb könyve" címét s egy-egy tavalyi és tavalyelőtti kiadványunkat a Magyar Bibliofil Társaság illetményeként küldte meg tagjainak. Ennek a hagyománynak a továbbápolása kötelességünk, hiszen a bibliofilia minden könyvtár kötelessége, leginkább azonban a miénk, akik muzeális könyvtár vagyunk . . . Hozzájárul még, hogy ez a kódex­katalógus nemzetközi szempontból is legfontosabb kiadványunk s a most sajtó alatt levő kötet még csak az első, melyet követni fog több . . . " 51 Az anyagi nehézségek, az adminisztratív feladatok mellett a háború kitörése után csak fokozódtak a gondok. Problémát okozott a megfelelő minőségű papír biztosítása. 52 Majd a kiadványok megjelenését komolyan hátráltatta a nyomdák személyzetének katonai szolgálatra történt behívása. 53 A könyvtár tehát a II. világháborút megelőző évtizedekben a társadalom­tudományi és a könyvtári szakkutatás műhelyévé vált. Bár e kutatásnak jellegét és tartalmát tekintve megvoltak a maga korlátai, a könyvtár viszonylag szűkre szabott lehetőségei ellenére felkészült gárdájával és átgondolt, jó vezetéssel publi­kációs tevékenysége területén igen jelentős eredményeket ért el. Kiadványai érdeklődést váltottak ki a hazai tudományos körökben és külföldön egyaránt. 51 A megindult szép fejlődést azonban derékba törte a háború, így a harmincas évek­ben megkezdett vállalkozások folytatására, ill. befejezésére már nem kerülhe­tett sor. A háborút követő években a gyökeres társadalmi és kulturális átalakulás magát a kutatási koncepciót jelentősen átformálta, s a további tudományos munka számára más irányt szabott. Jegyzetek 1. Klebelsberg Kunó: Országos Magyar Gyűjteményegyetem. = Beszédei, cikkei és törvény­javaslatai. 1916-1926. Bp. 1927. 77. 1. 2. Vö. A Collegium Hungaricum Szövetség Zsebkönyve. Szerk. Martonyi János. Bp. 1936. 240. 1. 3. Klebelsberg Kunó: Megnyitóbeszéd az Országos Magyar Gyűjteményegyetem Tanácsának 1931. május 7-én tartott 2. cikluskezdő teljes ülésén. Bp. [1931.] 30. 1. 4. Magyar Nemzeti Múzeum szervezeti, ügyviteli és igazgatási szabályzata. Bp. 1936. 39. 1. A Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának kiadványai 1. Bp. 1937. 1 — 6. 1. 5. A Magyar Nemzeti Múzeum öt éve. Jelentés az intézet 1924—1928. évi állapotáról és műkö­déséről. Közzéteszi: Kómán Bálint Bp. 1929. Egyetemi Nyomda. 160— 161. 1. 6. Vö. A Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselőinek rangsora [Bp. 1938] Egyetemi Nyomda. [15] lev. 7. A Collegium Hungaricum Szövetség zsebkönyve. 1. 2. jegyz. 226 — 227. 1. 8. Bélley Pál — F. Wendelin Lídia: Az Országos Széchényi Könyvtár kiadványairól. = OSZK Évkönyv 1957. Bp. 1958. 365- 183. 1. 9. 23.266/1934. IV. sz. VKM rendelet. = Magyar Könyvészet. 1911-1920. Bp. 1939. V. 1. 10. Vö. Nagy Júliát az igazgatóság megbízza az 1936— 1940. évi ciklusbibliográfia térkép­jegyzékének elkészítésével. OSZK Irattár 2/1941. „Mint már szóban is közöltem, meg­bízom az 1936—1940. évi magyar ciklusbibliográfia térképjegyzékének összeállításával. A címleírásokat méltóztassék a kötelespéldányok alapján elkészíteni, mégpedig olykép­pen, hogy a leírás szövege nemcsak sajtó alá bocsáttassék, hanem katalogizálási szabály­zatunk szerint adrémalemezre is felvehető legyen. A kötelespéldányokon felül kérem tekintetbe venni a könyvészetet is, s amennyiben ennek során kiderülne, hogy valamely térkép kötelespéldányként nem küldetett be, kérem erről Szerzeményosztályunkat érte­síteni, illetőleg a hiány pótlását szorgalmazni." Fitz József levele Dubovitz Istvánhoz OSZK Irattár Fond 45/824. „Hálásan köszönöm földrajzi bibliográfiád 1936—1938. évi évfolyamait. Amint 1936. évi könyvészetünk bevezetésében olvashatod, öt-öt évi ciklus­bibliográfiákat is ki fogunk adni, az 1936—1940. évi egyes részei már készülnek is. 180

Next

/
Oldalképek
Tartalom