AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Németh Antal: "Munkáselőadások a Nemzeti Színházban

deficittel zárult. A színház anyagi megmentésére alakult „Szabad Színházpártolók" és a „Nemzeti Színház Barátai"-nak szervezete a részükre rendezett 30 előadással hiába növelte látszat szerint fillérekkel a bevételi rovatot, a színház költségvetésének rossz konstrukciója miatt a színészi túlfellépti-díjak, a napi-költségrovat felfalták a bevételeket. De minthogy a bevételi elmaradás kisebb bűn volt a színház pénzügyeit ellenőrző szervek szemében, mint a költségvetési rovatban előirányzott kiadások összeghatárainak indokolatlan túllépése, a színház kapva kapott a Népszava ajánlatán, hogy — fix összegért — előadásonként egyezer pengőért átveszi a Nemzeti egy-egy előadását a munkásság részére vasárnap délelőtt rendezendő matiné jellegével. Akkor, amikor előfordult 1933—34-ben, hogy pl. a Magyar Elektra egy előadásának átlaga 201,54 pengő volt és a 47 műsordarabból mindössze 14-nek az átlagbevétele haladta meg az ezer pengőt, noha az átlagbevétel valamivel 1400,— pengő alatt volt előirányozva, Voinovichék nem szalaszthatták el ezt a biztos 1000—1000 pengőt. A Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak akkor volt egy úgynevezett „Kulturpropaganda osztálya", amely a Népszava könyvkereskedésben (VII. Erzsébet körút 35. szám alatt) működött. Ennek az osztálynak Haáz Kálmán volt az igazgatója. O kötötte Voinovich Gézával az első megállapodást, amely az 1934— 35. évad második felében a következő öt előadást eredményezte: 1935. I. 20. A velencei kalmár II. 10. Bánk bán II. 24. Kisértetek III. 17. Tartuffe V. 5. Fenn az ernyő, nincsen kas. Ezek „rendkívüli délelőtti előadások" címen voltak nyilvántartva. A február 10-i előadást magam is megnéztem, mert még nem láttam az 1934. június 11-én bemutatott új rendezést, amelyben új Bánk, új Ottó és új Biberach lépett fel és készülő könyvemben (Bánk bán száz éve a színpadon, Bp. 1935.) írni akartam mind a szereposztásról, mind pedig az előadásról. Ekkori benyomásomat rögzítik akkor papírra vetett soraim: „És fel kell jegyeznünk, hogy 1935 február 10-én délelőtt, amikor először került munkásközönség elé Katona drámája, Tiborcz (Bartos Gyula) alig tudta végigmondani panaszát a pillanatonként felzúgó tüntetés-szerű tapsok miatt. Egy-egy mondatára másodpercekig tombolt a taps és hogy mennyire világnézeti indítéka volt ennek a sikernek, mutatja az, hogy Biberachot (Uray Tivadar) is megtapsolták, amikor azt mondotta: „Ügy! ölni tudtok jó urak: bezzeg ha életet tudnátok adni, akkor érdemlenétek meg az uralkodást." A III. és IV. felvonás közét áttapsolta a munkásmatiné közönsége. (I. m, 215. 1.) Ugyanannak az esztendőnek őszén már engem keresett meg Haáz Kálmán igazgató; megismertette velem a röviddel azelőtt kialakult gyakorlatot és a korábbi alapon megkötöttük a megállapodást, amely 2112/1935. saját szám alatt nyert iktatást. A munkásság nagy érdeklődéssel fordult a megújult Nemzeti Színház előadásai felé és a szociáldemokraták akciójának sikerén felbuzdulva a Keresztényszocialista Egyesületek Országos Szövetsége is hasonló munkásmatinék rendezését kérte, úgy, hogy végül is megkétszereződött a Nemzeti rendkívüli vasárnap délelőtti előadásainak száma. 470