AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

II. Az OSZK történetéből - Berlász Jenő: Az Illésházy-könyvtár. Fejezet az Országos Széchényi Könyvtár állománytörténetéből

gyűjteményében nyilvántartott mintegy 80 Illésházy-tétel possessor-adatait, azok között a következő bejegyzésekre bukkantunk. Számos példányban megtaláltuk még Illésházy József beírását ugyanazzal a sztereotip szövegezéssel, mint a Ransanus- és Barbarus-kódexben: „Comitis Josephi Illéshazi Cat[alogoJ inscrfiptus] A[nno] ..." Az évszám nem állandó, de legtöbbször mégis 1729. Ez arra vall, hogy akkor készülhetett József gróf általános katalógusa. A további felmenő családtagok nyomait keresve, az RMK II. 1423. és 1109. jelzetű műben ráakadunk az előző nemzedék képviselőjének, Miklós kancellárnak autographonára, éspedig ilyen formában: „Ex libris Nicolai Illésházy de eadem anni 1678.", illetőleg „Ex libris Comitis Nicolai Illésházy, Viennae die 17 Nov. 1706." Találkozunk két olyan művel is, amely Illésházy Miklósnak van ajánlva (RMK II. 2080. és III. 3578.). Pontos adatok ezek, mivel a kancellár személye alkotja a hidat a családnak azon ága felé, amely 1621 táján a Thurzó-könyvek birtokába jutott: Illésházy Gáspár ága felé. A Miklóst megelőző generációnak, Gábornak és Györgynek könyvtári szerepét kézjegyek, beírások helyett szerzői illetőleg kötéstáblába nyomott kiadói ajánlások őrzik az 1660-1670-es évekből (RMK II. 740/a, 971., 994., 1407.). További fontos bizonyságot nyerünk az RMK II. 362. jelzetű kötet révén. E könyv, Illésházy Gáspárnak már említett egyik irodalmi alkotása, a Trencsénben 1643-ban kinyomtatott Viridarium, mégpedig ennek a szerző által bírt saját példánya. A mű monogramos „possessor"-kötésben maradt ránk. Barna bőrrel bevont tábláján a következő jelek olvashatók: CCI PDT M DC XLIII Értelmezésük: Comes Casparus Illésházy Perpetuus Dominus [a] Trenchin. 1643. Más oldalról, de ugyanilyen értelemben bizonyít az a kötet is, amelyet — egykorú kéziratos fejegyzés szerint — Lósy Imre esztergomi érsek 1638-ban ajándékozott Illésházy Gáspárnak (RMK III. 1027. 3. pld.). Mindkét adat hiteles tanúság az Illésházyaknak a XVII. század első felében folyamatos könyvgyűjtéséről. De vannak még régibb idevágó bizonyságaink is. Ilyenek azok az 1595—1601. évi nyomtatott törvényszövegek (Articuli diaetales), amelyeket az uralkodó hiteles kiadvány formájában küldetett meg Illésházy Istvánnak, a későbbi nádornak.

173 Ilyen végül Mokoschini Lénártnak Wittenbergben, 1599-ben megjelent s Illésházy Istvánnak ajánlott műve (RMK III. 938.).

174 Űgy véljük, tulajdonképpen célt értünk: fenti adatok révén sikerült az Illésházy-gyűjtemény genealógiáját a XVI—XVII. század fordulójáig közvetlenül is visszavezetnünk. 6. Ha a dubnici bibliotéka könyvanyagát az Országos Széchényi Könyvtár 1869—1875. évi rendszerezésekor nem bontották volna fel elemi részeire, ha a téka könyvsorai még ma is összefüggő testet alkotnának, akkor nehézség nélkül lehetne további értékes dokumentációt gyűjtenünk e páratlanul álló könyvgyűjteményünk történeti kialakulásához. Ám ez az adott körülmények között évekre terjedő munkabefektetéssel volna csak lehetséges, s ezért jelen sommás tájékoztatásunk kapcsán el kell tekintenünk tőle. 91