AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)
II. Az OSZK történetéből - Berlász Jenő: Az Illésházy-könyvtár. Fejezet az Országos Széchényi Könyvtár állománytörténetéből
úgy állítottuk össze, hogy az János gróf gyarapító ténykedésének megállapítására alapul szolgálhasson. Figyelembe véve, hogy János atyja 1765-ben hunyt el, s hogy ettől fogva, mint a férfiág egyetlen sarja, ő volt a családi összes vagyonjogok birtokosa, nyilvánvaló, hogy a dubnici könyvtár gondozása is rá hárult. A gyűjtemény XVIII. századi anyagát ezért két részre bontottuk: külön számláltuk meg az 1765 előtti kiadványokat s külön az ezután megjelenteket. Az utóbbi csoportot tekinthetjük úgy, mint János gróf szerzeményeit. E számítás szerint — ha csupán a nyomtatott könyvanyagot vesszük figyelembe — mintegy 500 kiadvány az, amelynek megszerzése neki tulajdonítható. Ez igen tekintélyes mennyiség, amely jelentős mértékű fejlődést tükröz. De figyelemre méltó e gyarapodás minőségi tekintetben is. Megállapítható ugyanis belőle XVIII. századi szellemi életünk alakulásának két lényeges mozzanata: a történeti érdeklődés fölébredése s a szekularizáció előnyomulása. Az előbbit a hazai és az idegen történeti művek magas gyarapodási hányada, az utóbbit a hittudományi szerzeményeknek harmadsorba szorulása mutatja. A jogi anyag csekély utánpótlására kellő magyarázatot ad a hazai jogszolgáltatásnak elvi és gyakorlati megrögzöttsége, amely mellett nem volt szükség az irodalmi apparátus korszerűsítésére. 2. Illésházy János könyvtári szerepére nézve további konkrét megjegyzéseket a szóban forgó inventarium alapján nem lehet tenni. Egy lépéssel tovább kell mennünk: fel kell vetnünk a kérdést: miféle magyarázat adható az 1792-i táblázaton kimutatott korábbi könyvgyűjtemény keletkezésére nézve. Az első, amit e kérdésben leszögezhetünk az, hogy biztos tudomásunk van a dubnici könyvtárnak Illésházy János korát jóval megelőző időkben való fennállásáról is. E tény leginkább kézenfekvően azokból a középkori kódexekből állapítható meg, amelyek a könyvtár legbecsesebb kincseit alkották és alkotják. Ezek közül kettőben, ti. a Cicero- és a Barbarus-kóáexben egy-egy datált kézírásos bejegyzést találunk 1725-ből, illetőleg 1729-ből: „Comitis Josephi Illésházi Catalogo inscriptus.. ." 145 Szó van tehát egy olyan katalógusról, amely ma már nem ismeretes ugyan, nincs az Országos Széchényi Könyvtár birtokában, de egykori léte kétségbevonhatatlan tanúság az Illésházyak könyvgyűjteményének XVIII. század eleji létezéséről. Illésházy Józsefről pedig közkeletű genealógiai kézikönyvünkből kiderül, hogy ő az eddig tárgyalt két Illésházy közvetlen felmenője volt: János grófnak édesatyja, Istvánnak pedig nagyapja. Ezen túlmenőleg azonban nem sokat tudhatunk meg róla. Nagy Iván még azt sem említi, hogy az ország második legnagyobb közjogi méltóságát viselte: országbíró volt. 146 Ám megtaláljuk a kutatásban továbbvezető nyomot az imént említett egyik kódexben, a Barbarus-félében. Ennek possessor-bejegyzései között Illésházy József nevén kívül ugyanis feltűnik egy több mint száz évvel korábbi név is, Thurzó György nádoré ( „ComesGeorgius ThurzoComesperpetuus de AruaRegni Hungáriáé Palatínus 1611"). Ugyancsak Thurzó nádor autográf bejegyzésésre találunk a Ransanus-kódexben. 147 Ha nem ismernénk az Illésházy-család genealógiáját, ezzel az adattal nem tudnánk mit kezdeni, legfeljebb azt állapíthatnánk meg, hogy ismeretlen időben, ismeretlen úton-módon a Thurzók birtokából néhány könyv átkerült az Illésházyak könyvtárába. Szerencsénkre a Nagy Iván-féle családtörténeti monográfáia — bármily szórványosak, hiányosak és hibásak is különben idevágó közlései — eligazít bennünket. 148 Az Illésházyak családfája a XVI— XVII. század fordulójától kezdve, részben kiegészítve illetőleg kijavítva 149 a férfiágra korlátozva így vázolható fel: 87
