AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Kozocsa Sándor: Grillparzer Magyarországon (Születésének 175. évfordulójára)

1922), a Kolozsvári Színház művésze; ebből közölt szemelvényeket a Fővárosi Lapok és az Erdélyi Híradó. Még ugyanebben az évben a Békés c. hírlap hozta Bleyer Izidor fordításában az Örök éj vallásos tartalmú, valamint 1888-ban a Székesfehérvár és Vidéke Fidelis álnevű (Feleki Sándor, 1865—1940) fordítója A csók c. kevésbé vallásos Grillparzer-verset. Az 1889-es év irodalomtörténeti eseménye volt a Fővárosi Lapokban megjelent és a Grillparzer-szobor leleplezésének napjára készült tanulmány, Abai Lajos (1851—1919) tollából: „sokkal inkább a jozefinizmus hagyományaiban gyökerezett, semhogy szíve fölmelegedhetett volna a magyar nép és a dualisztikus eszme iránt, de elfordult a német birodalom beolvasztó tendenciájától is". Egyénisége bármennyire szelíd volt, mégis hatalmas impulzióktól forrongott: ennek példájára említi, hogy amikor első drámájának terve fölmerengett benne, ,; abnormális állapotba" került. Éjszaka ébrenlét és álom úgy összefolytak nála, mint a lázban: „reggel egy közeli súlyos betegség érzésével ébredtem fel" — idézi magát Grillparzert — s másnap hajnali 5-től délután 5-ig kezéből nem tette le a tollat és csak este tudott valamit enni. A kilencvenes évek is kevertek új színeket a hazai Grillparzer-portréhoz.. Bayer József az Egyetemes Philologiai Közlöny 1890-es évfolyamában „Grillparzer drámáinak első magyar fordításai"-ról emlékezett meg. Ivánfi Jenő 1892-ben újra átdolgozta A tenger és szerelem hullámainak, régebben készített fordítását, amely ezzel az átjavított szöveggel még az év első napjaiban került a Nemzeti Színház deszkáin bemutatásra. A fordító egyébként a Fővárosi Lapokban jellemző nyilatkozatot tett közzé ezzel kapcsolatban, és érdekesen fejtegette annak okát, hogy miért fordította Grillparzernek éppen ezt a drámáját: „színdarabok fordításának van egy különleges oka is, amikor színész fordít, azért, hogy jó szerephez jusson. Én — megvallom — ezért fordítok. S van ebben a munkában valami különös gyönyörűsége a színész-fordítónak. A szerep kétszeres megalkotójának gyönyörűsége. Mert nemcsak annak az örömét érzi, hogy lelkén átmelegszik hősének lelke, hogy gondolatában látja kiélesedni, felépülni hőse alakját, hanem azokban a pillanatokban, amikor összeolvad vele, a szavakat is mintegy ő adja ajkaira, s így kétszeresen azonosul vele ..." Ivánfi — már a budapesti Nemzeti Színház tagja — Leander szerepét játszotta, partnere, Hero, Fáy Szeréna volt. Néhány évvel később A tenger és szerelem hullámai, majd két év múlva a Sappho harmadik ismert fordítása jelent meg, mindkettő Ivánfi Jenő tollából az Olcsó Könyvtár sorozatban, és ugyancsak az ő fordításának címszerepében aratta a nemzet színpadán 1893. november 24-én Jászai Mari a Sapphób&n a Medea sikerét megközelítő diadalait. A Pesti Naplóban Robin álnévvel a költő Ábrányi Emil (1851—1920) számolt be a nem mindennapi színházi élményről: Grillparzer Sapphój&h&n „a görög költőnő feltámadt ugyanazzal a fennséggel, mely ódáin elömlik, ugyanazzal a szenvedéllyel, ahogy ódáiból soha ki nem hamvadó tűzként ma is előtör ..." Valóban Sappho „megbocsát mindenkinek, kiengesztelődik önmagával és minden földi salakot levet önmagáról. Büszkén, emelt homlokkal megy a halhatatlanságba. A halálos ugrás csak egy magasabb világba való átlépés?" Jászai Marinak — fejtegeti tovább — „Sappho szerepe visszaadta önuralmát és művészi mérsékletét", amit egyébként egy másik kritikus, a Fővárosi Lapok recenzense is kiemelt: „Sappho-ja odasorakozik a nagy alakok, Antigone, Phaedra, Medea mellé. Elejétől végig mély tanulmány, nagy művészi hitelesség és nemes 402