AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Kozocsa Sándor: Grillparzer Magyarországon (Születésének 175. évfordulójára)

dítani. A kiváló osztrák író ebben az időben aratta Bécsben első diadalát az Ahnfrauval a Theater an der Wien-ben, Sapphóját később már a Burgtheater művészei játszották. Sikerének híre hamarabb eljutott Magyarországra, mintsem gondolni lehetne, hiszen Bécsben 1818-ban mutatták be s a következő év végén már a székesfehérvári színtársulat tűzte műsorára, sőt a következő évben már nyomtatásban is megjelent. Nagy irodalmi tett volt ez abban a korban, amikor még mindig Kotzebue színpadjaink csillaga. Igazat adunk Bayer Józsefnek, a magyar színészet története kiváló monográfusának, hogy Sappho „megjelenése a székesfehérvári színpadon üdítő áradatként hatott". Kántorné a Sapphót az ismeretlen pesti joghallgató fordításában teljes sikerre vitte: páratlan művészetében Budán még 1833-ban is gyönyörködtek. E korai Sappho-fordítás, majd ennek első székesfehérvári előadása, Kántorné hiteles szerep-ábrázolása, színészettörténetünknek a múlt század első negyedében egyik legnagyobb cselekedete volt, ezért írhatta a kongeniális kortárs, Déryné, hogy Kántorné Sapphójáha,n „az elementumok erejét bírta kifejezni". Néhány évvel Sappho első előadása után, 1824-ben Grillparzer első nagy sikerének, az Ahnfraun&k fordítására került sor, mely Az Oss-anya címmel Pesten Trattner János Tamás „költségivei" jelent meg. Grillparzer sorstragédiáját Petrichevich Horváth Dániel (fi 842), császári és királyi főstrázsamester ültette át magyar nyelvre. Ezt a primitív munkát 1822 óta az erdélyi, illetve a kolozsvári színészek már játszották. (Egyébként Petrichevich Horváth Körnerből készített Zrínyi-föY&íthskvdl nyitották meg 1821-ben Erdély főurai a kolozsvári új színházat.) A következő évben a színlap az Oss-anyát mint „egy nagy remek új szomorújátékot" hirdette. Az előadás sikerét bizonyítja az is, hogy többször került színre. A fordításnak, bármennyire gyarló volt, mégiscsak van érdeme: meglátta a grillparzeri romantika üdeséget, felfigyelt az „igazi" mű ifjúi tüzére, és megkapó elevenségére. A Horváth-féle fordítással egyidőben készülhetett Vass István átültetése, ennek azonban még a kézirata sem maradt fenn, noha 1836-ban Budán az ő fordításában adták elő akkori legnagyobb aktorjaink: Megyeri Károly, id. Lendvay Mártonné és Fáncsy Lajos. Nem tartom lehetetlennek, hogy a sorstragédia közel egyidőben levő fordítása úgy készülhetett, hogy a Petrichevich-féle a magyarországi, a Vass-féle az erdélyi színtársulatok számára legyen kéznél. Magyarországon is járt Grillparzer, 1843 augusztusában álmainak földjére, Görögországba utaztában került hazánkba, ahová már rossz hangulatban érkezett, mert eredetileg spanyol tájakon át szeretett volna menni, de a karlista puccs miatt erről a tervéről a történelem lemondatta. Alig hogy Pozsonyba kerül, gyomrát rontja az „erős magyar bor", ami hangulatát még nyomottabbá teszi, habár élvezettel sétál a pozsonyi ligetben. Néhány nappal később Pest-Budán tartózkodik: „éjjel, midőn a folyó két partján feltűnő lámpasorokat" szemléli, úgy látja, hogy „hasonlít e kép egy kissé a nápolyi öbölhöz". A magyar színházban megtekint egy előadást, melyet „rossznak nevezni alávaló hízelgés" lenne. Valami Eder kisasszony énekelte Rozinát, és csakis nála lehet „jelzőül a »rossz«-at középfok nélkül használni". Egy angol útitársa elragadtatva mutatta neki a készülő Lánchidat, mire Grillparzer megjegyezte, hogy ehhez nem ért. 1851-ben Szliácson kúrálja megrongált gyomrát, amiről epigrammában is megemlékezett. 1852-ben a vasmegyei Tarcsafürdőn, 1853-ban (és utoljára Magyarországon) ismét Szliácson keres egyhülést. A húszas évek irodalmi lendülete után a grillparzeri mű újabb térhódítása a 400