AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)
IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Maróthné Jeremiás Éva: Egy perzsa evangéliumfordítás az OSZK Kézirattárából
A lexikális eltéréseken kívül a mondatok szerkesztésében is megfigyelhetünk különbségeket, pl. (A) äwäz midäd ... wa miguft; (B) mau c iza karda míguft, melyek szintén arra mutatnak, hogy egyszerűbb, világosabb az (A) szöveg. A kézirat külső és belső lapszélein található nagyszámú (200-on felüli) glossza teszi másodszor is értékessé ezt a kéziratot. Ezek a glosszák több célt szolgálhattak. A legtöbb esetben a glossza első tagja a perzsa betűs szó transzkripciója. Transzkripcióról és nem transzlitterációról van szó, mégpedig olasz anyanyelvű vagy olasz iskolázottsága ember munkájáról. Világosan mutatja ezt egyes mássalhangzók átírása. A dzs, k, g betűket a glosszátor palatális magánhangzók előtt és szó végén minden esetben g (kenkag = kankäj), k (chunuk = xunuk) és gk (gkendgine = gan-ina) betűkkel adja vissza, veláris magánhangzó előtt azonban mindig gi (hangiar = hanjär), ki (kiuáiá = küsis) és ki (g: = kiungiusk = gunjisk) betűcsoporttal, az olasz kiejtésnek megfelelően. Érdekes azonban, hogy más mássalhangzókat az átíró, feltehetően anyanyelvének hatására, palatalizálva ill. keményítve ír át, pl. az l-et mindig li-vel veláris magánhangzó előtt, pl. lial ( = läl), meliach (= malax) stb., a perzsa szóban előforduló g-t pedig gk betűcsoporttal. Ez arra enged következtetni, hogy a glosszátor anyanyelvében fontos szerepe volt a palatalizáltságnak, ezért tartja fontosnak annak a jelölését. Ez pedig a szláv nyelvek felé mutat. Megerősíti ezt három, ebben a kéziratos anyagban szokatlan cirill betűs átírás is (pp. 9v, 34v, 81). A mássalhangzók átírásáról érdemes még megemlíteni, hogy a történetileg különböző, de a mai nyelvben egy fonémának számító g és q a glosszákban g ill. gh betűvel és k ill. c betűvel van átírva, ez pedig arra enged következtetni, hogy az ejtésben is megvolt ez a különbség, tehát a mai beszélt nyelvnél archaikusába állapotot mutat. A magánhangzók átírásából is erre a megállapításra juthatunk. A már említett instabil magánhangzók a mai nyelvben is igen nagy változatosságot mutatnak, 15 így kéziratunk esetében is a glosszák átírásában fellelhető „szabálytalanságokra" legtöbb esetben a fonetikai környezet ad magyarázatot (természetesen számolni kell hibás írással is). A legtöbb problémát a modern a < klassz, a és a mod. e < klassz. % átírása jelenti. Az [a] fonémát a glosszátor a/e betűvel írja át, gyakrabban az utóbbival. Az e betűvel való átírást legtöbbször megmagyarázza a fonetikai környezet, pl. ha a következő szótag e/i-t tartalmaz: teschir ( = tesxir), ha palatalizáltnak minősülő mássalhangzó előtt áll: peliass (= palás), vagy egytagú szavakban: merz (= marz). Hasonlóan a mai a helyén u áll (nuverdid = nawardid) a szomszédos w hatására. A mai e átírásánál még a legtöbb esetben a klasszikus kiejtésnek megfelelő i betűt találjuk a glosszákban, pl. abisten ( = äbistan); ritkábban előfordul e is pl. lefafe ( = lifäfa), néhány esetben egy szóban mindkét átírás is, pl. behist ( = bihist). A mai o •<. klassz, ű átírásánál kivétel nélkül a klasszikus ejtésnek megfelelő u betűt találjuk, mely így egyaránt szolgál a mai u < klassz, ü és a mai o -c klassz, ü jelölésére. A magánhangzók átírásából következtetve a glosszátor korabeli kiejtés a klaszszikus és a mai kiejtés között ingadozott, de még inkább a klasszikus kiejtés felé hajlott. A glosszák átírásából nemcsak a korabeli nyelvállapotra, hanem az olvasóglosszáló személyére is vonhatunk le óvatos következtetéseket. Mivel az átírásokból több, a mai beszélt nyelvben is megtalálható hang változásra következtethetünk, feltételezhető, hogy szerzőjük is perzsa nyelvterületen szerzett tapasztalatai alap396
