AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

III. Az OSZK munkáiból - Kecskeméti István: A magyar nemzeti hangfelvételi gyűjtemény ügye

történeti Múzeum hangzó dráma-részlet- és versgyűjteménye, nyelvtudományi,, orvostudományi intézmények hangfelvételi szakgyűjteményei), pedagógiai jellegűek (a Zeneművészeti Főiskola és egyéb oktatási intézmények hangfelvételi* gyűjteményei) és szórakoztató-népművelő jellegűek (közülük a legfontosabb a Magyar Rádió hangfelvételi tára; ez egyben az ország legnagyobb hangfelvételi gyűjteménye). Valamennyi felsorolt közgyűjtemény-típus közül csak a tudományosjellegűekben elsődleges az archiváló szempont, e gyűjteményekhez értve természetesen a nemzeti könyvtár hangfelvételi gyűjteményét is. A mi feladatunk valamennyi gyűjteményt az archivárius szemével vizsgálni» Az ilyen vizsgálat pedig ma nyugtalanító eredményre vezet. Bár a közgyűjtemények nagy része (főként a tudományos jellegűek és a Magyar Rádió) régebben vagy újabban tudatára ébredt konzervátori felelősségének, magát a teljes értékű konzerválást valamely egységes rendelkezés még nem tette általános érvénnyel" hatékonnyá, lehetővé és kötelezővé. Ezért panaszolható a különféle hangfelvételi gyűjteményekben a raktározás káros, ki nem elégítő volta (az ömlesztett állapotban való tárolástól a vetemedő polcú hanglemez-szekrényekig), az elavult alapfelvételek modern hangmásolásának elmaradása vagy veszélyesen lassú ütemű előrehaladása, az elhagyott vagy elhanyagolt hangfelvételek gondozásba-vételének mellőzése, és így tovább. A súlyosnak tekinthető helyzet orvoslására a mielőbb megszervezendő és valamennyi funkcióját ellátó országos hangfelvételi gyűjtemény (nemzeti fonotéka) lenne alkalmas és hivatott. Fő feladata — ahogyan bevezetésül már említettük — a magyar művelődéstörténet hangzó emlékeinek a teljesség igényével történő feltárása, összegyűjtése, megfelelő állapotú konzerválása, raktározása, nyilvántar tása és használatuknak az archiválás érdekeit nem sértalehetővé tétele. E fonotéka gyűjtőkörét — a nemzeti könyvtáréhoz hasonlóan — csak egyetlen szempont korlátozná: csak meghatározandó kivételes esetekben kerülhetne állományába nem-hungarika dokumentum. Ez azonban egyben azt is jelenti: törekednie kell arra, hogy a hungarika-felvételeket a maguk teljességében begyűjtse (mégis, egyes variánsoknak, mutációknak, technikailag kevéssé használható felvételeknek műfaj-kategóriánként meghatározandó kiszűrésével). A gyűjtés kiterjedne az elérhető legkorábbi hangfelvételektől a legújabbakig és körébe vonná a felvételek valamennyi tartalmi és formai kategóriáit. Az előbbiekben a népzenei, műzenei („komoly" és „könnyű" zenei), népköltési (próza, vers), drámai, műköltészeti, vegyes (zene és beszéd), tudományos (nyelv-, orvostudományi, műszaki

; stb.) és különféle egyéb célú (oktató, közlekedésrendészeti, stb.) tartalmú hangdokumentumokat, a hanghordozókat tekintve pedig a fonográf-hengert és hanglemezt éppúgy, mint a hanghuzalt és a hangosfilmet. Csupán megjegyezzük, hogy hangfelvételek esetében természetesen nincsen jelentősége a hanghordozó minden áron eredetiben való megszerzésének: a korrekcióval készült hangmásolatok gyakran jobbak, élvezhetőbbek, mint az eredetiek. Ilyen módon a nemzeti fonotéka állományba veheti a kívánt hangdokumentumot anélkül, hogy eredeti példányáról tulajdonosának le kellene mondania. A kialakítandó fonotéka-intézmény legsürgősebb feladata a kataszter-készítés: az ország területén fellelhető hangfelvételeknek és tulajdonosaiknak felkutatása és jegyzékbe foglalása. Ez az alapja annak, hogy a kallódó, a pusztulás szélén álló hangdokumentumokat az utolsó előtti vagy utolsó percben még meg lehessen 361