AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

II. Az OSZK történetéből - Wittek Lászlóné: Az Országos Széchényi Könyvtár reformtörekvései a huszas években

ként kért Dorottyát Csokonai első kiadásában kapták. A terem szemközti falát elfoglaló teliajtós szekrénysorban a kötésre előkészített anyag várta kellő fedezetét. Közbül — szintén szekrényben — a könyvtár akkori egyetlen, szerény konyhai külsejű vízcsapja meg kiöntője rejtőzött. Az ezek előtt húzódott alacsony asztalszekrény pedig a szomszédos Nagyterembe vezető átjárást határolta. Villanyvilágítás itt épp oly kevéssé volt, mint a többi termekben. Télen vagy ködös időben sokhelyt még délben sem lehetett látni. Az innen nyíló Nagyterem volt a Nyomtatványi és Hírlaptári osztályok munkaközpontja. Az északi és keleti falának polcain a betűrendes címtár jórészt már elrongyolódott tokjai sorakoztak. A könyvtár használók megbízhatóbbnak minősülő, vagy inkább kíváncsibb része (én annak idején nem mertem ezek közé számítódni) e címtárban is turkálhatott. Mivel a címtár használóit (részben személyzethiány miatt is) senki sem figyelte, hanyag kezek a lapok sorrendjét elég gyakran zavarták meg, a tokokat nem a kellő helyre tették vissza stb. stb. így bárkinek nagy örömet okozhatott, ha rátalált a keresett címre, és kérőlapjára jegyezhette ennek bonyolult raktári-jel képletét. Az olyan kutató, aki könyvtárunk másik címtárában, a kevésbé hozzáférhető szakcímtárban kívánt kutatni, mégnagyobb dzsungelbe tévedt. Ez a szorgalmasan vezetett nyilvántartás ugyanis mintegy 117 alszak a szerzők betűrendjével és ugrószámozással volt írva. A könyvtár fokozódó gyarapodása miatt azonban a rovatok hamar beteltek, s a teleírott lapok közé mind több pótlapot kellett ragasztani. Az ötablakos Nagyterem (ma raktár [régi]) tartalmának élő része az ablaksoros félben ült ódon íróasztalok mellett. Ama sorrendben említem őket, amint a bemutatkozásomkor találkoztunk. — Legelői a hírlaptáriak három asztalánál Borzsák István, és a már Kolozsvárról ismert kedves Goriupp Aliz, valamint az osztály vezetője és jeles filozófus: Fitos Vilmos ültek. Majd a mozgékony Sikabonyi Antal következett, mindig különleges feladatokkal birkózva. Ez asztalokat a termen átmenők forgalmától rácsfalas és olyan széles asztalszekrények különítették el, amikben és amiken számtalan anyag várt a feldolgozásra. A középső ablak tengelyében a szakcímtár két szekrénye állott, egymásra düledező s többnyire rongyoshátú nagy köteteivel. Velük szemben a cenki berendezés egyik kedves maradványa: egy kis állóíróasztal. Odébb a Nyomtatványosztály már említett vezetője Havrán Dániel ült, ki e helyről sok mindent szemmel tarthatott. A terem nyugati és kisebb felét egy magasabb és keskenyajtós rácsfal választotta el. Jöttémkor itt ketten dolgoztak: Pánity Vukoszáva, ki a plakátok és egyleveles nyomtatványok gondozója lett. Mögötte a terem végén az öreg székely Garda Samu ült, ki nagy jóakarattal igyekezett a könyvkötéseket intézni, soha senkinek sem ártott és széleskörű műveltségét csak kevesek előtt árulta el. A következő terem fő gazdája a Zene-osztály volt. Itt rendezgette d'Isoz Kálmán a már tekintélyesre gyűlt kéziratos és nyomtatott anyagát. Munkatársát, Lavotta Rezsőt, jeles zeneszerzőt még Kolozsvárról ismertem. Ott a Zeneiskola igazgatója volt. Hátrább az ablaknál Pukánszkyné Kádár Jolán tanyázott, főként színésztörténeti munkáival foglalkozva. A szép Széchényi termen túl, melyben a könyvtár muzeális kincseire kíváncsi látogatók üveg alatt a Corvina maradványait és más kódexeink javát is megtekinthették (az igazgatói munka megzavarásával) a Kézirattár következett, melynek berendezése ma is a régi. A nagy szekrények világos oldalán a Könyvtár korábbi igazgatójának Akantisz Viktor által finoman megrajzolt arcképei sorakoztak. — Itt ismerkedtem meg a termetes és nagytudású Jakubovich Emillel, a történész Tóth Lászlóval, a költői lelkű Rédey Tivadarral s feleségével, Hoffmann Máriával, meg Bartoniek Emmával. Egy ajtóval odébb a Levéltári osztály kétablakos terme következett, melynek vezetője Bártfai Szabó László volt, s munkatársai Sulica Szilárd, Zsinka Ferenc és a Kassáról idekerült főlevéltárnok: Czobor Alfréd. A Levéltár anyagának más része a szomszédos folyosón volt elhelyezve, amely fafiókos szekrényeivel inkább hasonlított egy vidéki fűszerüzlethez. — Itt is búsan gondolhattam kolozsvári szép könyvtárunk ezernyi acéldobozokkal berendezett levéltári termeire. A földszinten akkoriban még több régibb múzeumi tisztviselő-család lakozott. Lassan költöztek ki. Az egyik helyét — a Todoreszku Horváth könyvtár kapta, s Akantisz Viktor, ki szerény ember és tehetséges rajzművész volt. Az Esterházy utcai oldalon a középső egyablakos helyiséget a kötelespéldányok átvevője birtokolta. Ez volt egyben a dohányzó is, és itt dolgozott az irodalmi lexikonok fáradhatatlan szerkesztője, Gulyás Pál. Meg kell említenem a volt kollegák közül a szelíd Sohár Lajost, Istvánfi Károlyt, meg Eperjesi Jánost. Derék altiszteinkre is szívesen gondolok vissza, főként Sáfárra, Morvayra és Krivánra."

3 230