AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

II. Az OSZK történetéből - Dezsényi Béla: Szervezet, ügyvitel és igazgatás az Országos Széchényi Könyvtárban a Horthy-korszak elején

„Ausztriával való kapcsolatunk megszűnése következtében közvetlenül a külföld színe elé kerültünk. A külfölddel való kulturális kölcsönhatásunk sokkal közvetlenebb és erősebb lett. A nemzeti becsület kérdése és a jobb jövőnek feltétele, hogy a magyar tudomány a nem­zetközi légnyomást kibírja, amihez az kell, hogy a tudomány minden munkásában kifejlődjék az amiatti felelősségérzet, hogy eredményeink nemzetközi mérték alá kerülnek. Terjed annak felismerése, hogy a megméretést el nem kerülhetjük, tőlünk csak az függ, hogy könnyűnek, vagy nehéznek fogunk-e találtatni. Ez a meggyőződés kétségtelen irányítója a tudománypolitika felelős vezetőinek, de ösztönzője a tudomány művelőinek is." ]39 Nem tartozik az OSZK történetébe annak a sorsdöntőén fontos történelmi kérdésnek a megvitatása, hogy a húszas évek magyar értelmisége alkalmas volt-e ekkora feladatnak nem megoldására, de megértésére is. Egy látókörében és műve­lődési színvonalában megszűkült, legtöbb tagjában a háború pusztításai és a for­radalmakra következő ellenhatás miatt kicserélődött új vezetőrétegnek kellett volna a világ színe előtt tekintélyt szerezni a magyar kultúra és annak alkotásai számára. Tíz évvel előbb, az azóta nagyrészt külföldre menekült vagy félreállított, világszínvonalon álló nemzedék haza akarta plántálni nyugatról a művelődés új javait a nép felemelésére — a húszas években a világ színe előtt kellett volna te­kintélyt szerezni kultúránknak, tehát exportálni abból, ami belső használatra is kevés volt. Es mégis, a nemzetközi kulturális kapcsolatok súlya és kényszere alatt a kor­mányzat olyan művelődési politikát kezdeményezett, amely elsősorban éppen az állami kezelésben levő gyűjteményi intézmények számára fellendülést és, külö­nösen az ellenforradalom első három évéhez képest, átgondoltabb vonalvezetést hozott. Első megnyilvánulása volt ennek az új iránynak az 1922 második felében tör­vény alapján létesített ún. Gyűjteményegyetem szervezete. A Gyűjteményegyetem a nagy állami múzeumokat és könyvtárakat szorosabb kapcsolatba hozta egymás­sal, megszüntette az addig uralkodott szélső partikularizmust, az intézmények fej­lesztését, közös elvi irányítását egy testületnek, a gyűjtemény egyetemi Tanács­nak rendelte alá, amelyben az intézmények vezetőin kívül egyetemi tanárok és külső szakemberek is helyet kaptak. A Tanács gyakorolt felügyeletet az intézmé­nyek vagyona és költségvetése fölött. Végül a Gyűjteményegyetemhez tartozó intézmények alkalmazottai közös státushoz tartoztak, egységesen meghatározott állásokba és illetményrendszerbe sorolódtak. A Gyűjtemény egy etemhez az OSZK nem közvetlenül, hanem a Magyar Nem­zeti Múzeumon keresztül kapcsolódott, továbbra is a Múzeum egy osztályát ké­pezte, ami — bár ezentúl az intézmény vezetője igazgatói címet és rangot nyert — nem volt minden tekintetben előnyös. De kétségtelen, hogy a múzeumok és könyv­tárak koordinált vezetése és fejlesztése korszerű, a korhoz képest haladó intézke­dés volt. A közgyűjtemények szorosabb együttműködése, munkájuk összehangolása egyfelől, a társadalom, a vezető rétegek érdeklődésének és támogatásának bizto­sítása másfelől már az előző század utolsó évtizedében két testület alapítására vezetett: így létesült a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa és másfelől a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa, ill. Főfelügyelősége. 140 Az előbbi azonban csak reprezentatív színezettel bírt, évente mindössze két­szer tartott ülést, nem volt beleszólása az ügyek intézésébe. Az utóbbit 1922-ben „állampénzügyi okokból" oszlatták fel. „A tervszerű kultúrpolitikai irányítás hiánya mellett a közgyűjteményeket s általában a tudományt luxus-intézmény ek­162

Next

/
Oldalképek
Tartalom