AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)

IV. Könyvtörténet, könyvtártörténet, művelődéstörténet - Kozocsa Sándor: Goncsarov Magyarországon

egyáltalán nem fűztek esztétikai elemzést. A két utószó itt kizárólag a tárgyi adatok közlésére szorítkozik".

45 Nem ez a helyzet a Hétköznapi történet kiadása esetében. Az 1955-ös év hozta a Tábor Béla-féle új fordítást az Orosz remekírók sorozatban Lukácsy Sándor utószavával, melyben elvi kérdéseket is felvet. Szerinte a politikai közönyösség lekötötte Goncsarov alkotóképességét, csak formai érzéke csiszolódott, indító nagy élményben nem volt része, szemlélődő természete lassan érlelte meg a realistaírót. Az orosz múltszázadi élet egyik fontos problémáját írta: a jobbat, tartalmasabbat kívánó nemes ifjak visszahullását a kiábrándulásba, a céltalan életbe. Dobroljubov mutatta ki a célba nem érő tervezgetés, a tétlenségre ítélt képzelődés megjelenését más orosz írónál is: Turgenyev felesleges embernek nevezte ezt a típust, Goncsarov oblomovizmus elnevezést adott neki. Oblomovon keresztül Adujevet — a Hétköznapi történet hősét — is jobban megértjük. Ezt a többre képes, jó tulajdonságokkal teli fajtát a nevelés tette tönkre, amely munkára képtelen, puha bábot csinált belőlük, megfosztotta őket akaraterejüktől, a tevékenységre való készségtől, ós az életismeretek megszerzésétől. Jellemrajzai nagyszerűek. A női jellemek festésében úttörő. Egyéníti hőseit, nem ismétli őket. Művészi szembeállítással dolgozik az idősebb Adujev és felesége esetében: a2r asszonyt majdnem vázlatosan csak annyi vonással ábrázolja, amennyi elég a. férj életelveinek használhatatlanságát bizonyítani... A Hétköznapi történetről Török Endre ír Az Orosz remekírók 1955-ben megjelent könyvei című kritikai tanulmányában: szerinte Lukácsy Sándor többre vállalkozik a regény elemzésénél. Goncsarov írói tevékenységét nemcsak az orosz élet problémáival hozta összefüggésbe, hanem azokat a korabeli nyugat-európai jelenségeket is felfedi, amelyekből ezek beilleszkedésére is fény derül. Az orosz és a nyugat-európai realizmus fejlődését mozgató törvényszerűségekről is ír. Példákkal világítja meg a magj^ar irodalom fejlődésének az orosz irodalom fejlődésével való rokonságát.

46 Goncsarov halálának 65. évfordulóját 1956-ban azzal ünnepelte a magyar irodalmi világ, hogy az Orosz irodalom klasszikusai c. tanulmánygyűjteményben megjelent A. Cejtlin Goncsarovról írt magvas tanulmánya, Gellért György stílusos fordításában. Rejtő István Az orosz irodalom fogadtatása Magyarországon című könyvében a magyar 6rowcscwoü-irodalommal is foglalkozik, s kimutatja azon a külföldi források nyomait: „Goncsarov esetében is hasonló jelenségeket tapasztalhatunk. A magyar irodalmi közvélemény egészen 1906-ig, az Oblomov első magyar nyelvű megszólalásáig csak német közvetítéssel szerzett tudomást az íróról és regényéről."

47 1962-ben, az író születésének 150. évfordulója alkalmából jelent meg az Irodalomtörténeti kiskönyvtár című népszerű esszésorozat 15. köteteként Bakcsi György írása. A szerző sikeresen oldotta meg azt a célkitűzését, hogy az orosz kritikai realizmus jelentős alakját — a rövid terjedelem ellenére is — minél teljesebben mutassa be a magyar olvasóközönségnek. A korból, az életrajzból és a különböző eredetű hatásokból magyarázza Goncsarov életének és pályájának sajátosságait, ellentmondásait. A korai, jórészt elveszett vagy megsemmisült művek után a» négy nagy opusz alapos elemzésére tér rá, végül az utolsó évek visszaemlékezéseit és esztétikai írásait veszi sorra. Rendkívül meggyőzően és sokrétűen bizonyítja a. 511